2010. január 31., vasárnap

Stephane Robert - Brendan Evans
(ATP, Johannesburg) »»» Február 1. 11:00

tipp: Robert
odds: 1,48
office: bwin


A francia Robert Stephane (104. a világranglistán)is inkább a későn érők közé sorolandó, a gall játékos 30. életkorához közelítve a Challenger tornákon elért sikereknek köszönhetően már a TOP100 előszobájában kopogtat, s rangosabb ATP tornákon indul el. Az Ausztrál Openen sem vallott szégyent első körben 3-0 -val intézte el az olasz Starace -t, majd öt szettes heroikus küzdelemben maradt csak alul Montanessel szemben. A francia játsza a teniszt, s az erő mellett a technikát is jól variálja. Ellenfele az amerikai Evans (168. a világranglistán), aki csak örlődik a tenisz mezőnyben, jelentős előrelépést nem tud felmutatni, mostanra hullámvölgybe került, s a Challenger tornákon is rendre maximm egy fordulót él túl. A francia jóval összeszedetteb, komplettebb teniszt játszik, Evans meg csak az adogatásaival szeretne előnyt kovácsolni, ám mivel most az sem megy nagyon így könnyű préda lehet az európai számára. Robert két szettes, egy könnyebb, egy szorosabb felvonású győzelmét várom a johannesburgi nyitónapon.
Eredmény: 2-1 (3:6,6:2,6:2)
Roger Federer - Andy Murray
(Australian Open) »»» Január 31. 09:30

tipp: Federer
odds: 1,60
office: interwetten


Roger Federer ismét csúcsformában, a tavalyi előbukkanó bizonytalanságai már teljesen a múltba vesztek, mára az önbizalomtól duzzadó világelsőt láthatjuk a pályán. Megerőltetés, különösebb erőlködés nélkül jutott el Federer a döntőbe, most nincs a döntőben egy jó formában levő Nadal, s így mást nem is érzek arra elég erősnek, hogy a svájcit megfossza 16. Grand Slam győzelmétől, alapból ebből indulok ki. Andy Murray igaz szintén simán jutott el a célegyenesig, de nem találkozot komoly ellenfelekkel, mint Federer, aki Hewitt, Davydenko, Tsonga hármast tette lapátra, a skót egyedül Nadal ellen izzadhatott volna meg, de az ibériai sérülése végül megakadályozta az extra törölköző használatot. Ez a Federer teljesen más, a gyerekei világrajötte is segített a görcsök elmúlásában, tényleg látszik a felszabadultság a játékán, a torna során két elalvós első szettet vesztett el, de mikor tényleg nagy a tét, akkor nem szokott ebbe a hibába esni. Eddig 11 –szer találkoztak, a mérleg skót fölényt mutat 4-7, de az igazán fontos találkozókat rendre Fedex húzta be, az egyetlen GS döntőjüket simán 3-0 –ra a 2008 –as US Open döntőben, én most is hasonló koreográfiát várok, Murray nem tudja leküzdeni a GS fóbiáját, Federer csúcsformáját a döntőben is bizonyítja, Federer nagyon pörög, Murraynek maximum egy szorosabb nyert szettje lehet, többet ne engedélyez a tenisz koronázatlan királya számára, így a svájci 16. nagy torna győzelmét, 4. melbournei diadalát, a vártnál talán rövidebb előadáson szerzi meg.
Eredmény: 3-0 (6:3,6:4,7:6)

2010. január 30., szombat

Jossellin Ouanna - Andrey Golubev
(Tennis, Challenger Tour, Hellibron) »»» Január 30. 14:45

tipp: Golubev
odds: 1,57
office: bet365


Az Ausralian Open árnyékában egy európai Challenger versenyt is rendeznek a németországi Helibronnban. Az egyik elődöntőben az Australian Open főtáblás kazah Golubev találkozik a kissé visszaeső, s most a challenger szinten kell majd viszakapaszkodnia a TOP100 -ba. Golubev az év első Grand Slamén is alkototegy lépcsőnyit, a papírformát borítva, viszonylag könnyedén verte 3-1 -re Mardy Fish -t, majd Ljubicic egy szintén négy szettes összecsapásban késztette megadásra. Formája azonban töretlen, s Challenger szinten kiválló eredmények elérésére elegendő. A német kisvárosban könnyedén menetel, a nag adogató Brands -t egy tie-break vesztést leszámítva könnyedén verte, s utána Stebe és a szebb napokat is látott, de feljövőben levő Hrbaty is a kazah levesébe került. Ouanna Ausztráliában képes volt aselejtezőben elvérezni a hazai, számomra nem nagy durranás Siriannitól, itt pedig jóval könnyebb nevek ellen szedhette össze a megtépázott önbizalmát langer, Evans végül Karol Beck ellen. A kazah mérhetetlen nagy tehetség, nagy játékos lehet belőle, s ezt már bizonyította az év eleji versenyeken is. Ouanna messze van csúcsformájától, neki még sok lesz az exszovjet által diktált tempó, Golubev egy könnyedebb, s egy szorosabb szettben jut majd döntőbe.
Eredmény: 1-2 (7:6,5:7,6:7)

2010. január 28., csütörtök

Roger Federer - Jo-Wilfried Tsonga
(Australian Open) »»» Január 29. 09:30

tipp: Federer -5,5 game (handicap)
odds: 1,60
office: bwin


Roger Federer év elején azt a célt tűzte ki maga elé, hogy próbálja azt a szinte lehetetlennek tűdő tettet végrehajtani, hogy az év négy Grand Slam győzelmét is hazaviszi az ikerlányainak. Ennek szellemében teniszezik a svájci világelső, a nyert szettjeit meggyőző fölénnyel hozta, a torna alatt pedig csupán kettőt vesztett el, azokat is a nyitó felvonásban, álmos kezdése miatt. Most azonban az elődöntőben nem szenderedhet el a tét miatt sem Fedex, ha teljes koncentrációval lép fel, akkor könnyen verheti a sokszor túlzottan laza francia ellenfelét. Tsonga nem lenne itt a négy között, ha a negyeddöntőben Djokovicra nem jön rá az émelygés, s az abból következő elgyengülése a szerbnek, mondhatjuk ilyen formán szerencséje volt a gallnak, megfordítva meg nem, mert a svájci könnyen megalázó verést mérhet, a jóval fáradtabb állapotban levő Tsongára, aki előző két meccsén is öt szettre kényszerült, s ugye láthattuk, hogy Cilicnél meglátszott ennek a nyoma a Murray elleni elődöntő 3. és 4. szettjében. Federer világklasszis közeli teljesítményt nyújt újra, Tsonga ellenben egyáltalán nem győzött meg. Egymás ellen két mérkőzést vívtak, 1-1 -t mutat a mérleg, Federer sma szetteket mért eddig is a franciára, míg Tsonga két 7:6 -tal tudott csak örömet okozni magának, de akkor egy nagyon rossz formában levő Federer volt az ellenfele. Federer sima győzelmét várom, két sima és egy szorosabb szettben, annak sem adok sok esélyt, hogy Tsonga egy szettet összekaparjon, de ha össze is jönne, maximum tie-breakben, s úgy is simán leküzdhető a helvétnek a handicap határ. Számszerű tippem: 3-0 (6:3,7:6,6:2)
Eredmény: 3-0 (6:2,6:3,6:2)

2010. január 27., szerda

Justine Henin - Jie Zheng
(Australian Open) »»» Január 28. 05:00

tipp: Zheng +5 game (handicap)
odds: 1,75
office: sportingbet


Henin visszatérését is csodálatosnak lehetne nevezni, de szemmel látható, hogy az egykori belga világelsőt egyre jobban megviseli a sorozatterhelés, elszokott az egy és fél év kihagyás alatt a két hét alatt lejátszandó hét meccstől. Látható, hogy egyre nehezebben, egyre szorosabb szettekben tudja nyerni a meccseit, persze addig nincs is baj mondhatnánk, csak nyerje meg. Most sem várok papírforma borulást, de a szívos kis kínai Zheng (35. a világranglistán) nem adja majd könnyen a bőrét. Az ázsiai pedig pont ellenkezőleg, egyre frissebbnek tűnik, s könnyedén hozza a találkozóit, Alona Bondarenkot és az addig magabiztosan menetelő Kirilenkot is könnyen két szettben rendezte le. Rodriguez edző és a segítők mindent megtesznek, hogy kellően felfrissítsék a fáradó Henint, ami elegendő lesz a győzelemre, de hasonlóan a Petrova elleni negyeddöntőhöz, vért kell majd izzadnia a flamandnak, Henin rutinja majd a szettvégjátékokban jöhet ki, s ennek köszönheti majd a döntőbe jutást.
Eredmény: 2-0 (6:1,6:0)
Na Li - Serena Williams
(Australian Open) »»» Január 28. 03:30

tipp: Williams, S -1,5 set (handicap)
odds: 1,51
office: 10bet


Ahogyan várni lehetett, Venus volt a gyengébb láncszem, rajta lehetett érezni korábban is a bizonytalanságot, Li Na (17. a világranglistán) erősített s kihasználva az amerikai dekoncentráltságát elődöntőbe jutott. Ott azonban egy teljesen más szemléletű, formájú Williams várja, Serena duzzad az erőtől, s fejben is nagyon ott van, Azarenka ellen így tudta hozni a vesztésre álló találkozót. Li Na eljutott a legjobbjáig, megtette a tőle telhetőt, ennél többre nem igazán képes, a világelső ellen nem lesz esélye, Serena ha hozza a tőle megszokott elsöprő teniszét akkor nem lesz gond, két szettben hozza a meccset. Az pedig még doppingolólag is hathat, hogy éppen testvére legyőzőjét kell hazaküldeni, Serena így elégtételt is vehet a Wlliams família örömére. Eddig négyszer találkoztak, 3-1 Serena javára, legutóbb tavaly Július végén, Standfordban is az amerikai örülhetett, ahol egy simább, s egy szorosabb szettben győzedelmeskedett, most is hasonló koreográfiát várok, Li a fergeteges formában levő világelsővel szemben csak egy szoros szettre lesz jó, két szettes Serena győzelem a papírformát igazolhatja.
Eredmény: 0-2 (6:7,6:7)
Novak Djokovic - Jo-Wilfrid Tsonga
(Australian Open) »»» Január 27. 09:00

tipp: Djokovic -3,5 game (handicap)
odds: 1,80
office: bwin


Lehet sokan nem értenek velem egyet, de én egyre fáradtabbnak látom Tsongát, nem véletlen, hogy egyre hosszabb mérkőzéseket volt kénytelen játszani, a kezdeti lendületet, Haas elleni ütközet négy szettje, majd az Almagro elleni drámai csata törte meg. Ellenben Djokovic nagyon fittnek tűnik, még szettet sem vesztett a szerb, igaz valamivel talán könnyebb ellenfeleken keresztül tudott idáig jutni. Ám én alap esetben is Djokora tennék, most kijöhet a pihentség, ami megfog látszani a mérkőzésen. A francia amúgy is hajlamos ellazsálni periódusokat, s a párosuló koncentráció, egy elnyuló rosszabb periódus a meccsébe, a továbbjutásába is kerülhet. Eddig hatszor találkoztak, a francia-kongói vezet 4-2 -re, de a legfrissebb élményük Djokovicnak lehet kedvesebb, tavaly áprilisban, Miamiban 2-0 (6:3,6:4) -re nyert a szerb. Nole most is nagyon kevés hibával teniszezik, s fizikailag is rendben van, a korábbiaktól eltérően most a meleg sem zavarja, Tsonga pedig már kicsit eltépázottnak, fáradtnak tűnik, egy szettnél többet nem nézek ki belőle, így pedig a game határ is könnyedebben jöhet, Djokovictól egy nagyobb arányú szett győzelmet is várok, ami alapvetően dönt majd a tipp kipipálása ügyében. A szerb 3-1 -es győzelmét várom 6:4,5:7,7:6,6:2 arányban.
Eredmény: 2-3 (6:7,7:6,6:1,3:6,1:6)

2010. január 26., kedd

Serena Williams - Viktoria Azarenka
(Australian Open) »»» Január 27. 03:30

tipp: Williams, S -1,5 set (handicap)
odds: 1,785
office: 10bet


Serena tényleg nagy formában nyomja, most megtörheti azt a hiedelmet, hogy ő csakis a páratlan években tud maradandóan teljesíteni Melbourneben. Az amerikai világelső nem kegyelmez ellenfelinek szettveszteség nélkül végezte ki őket, a legnehezebb szettje is egy 6:4 volt, ahol a breaket már a szett elején megszerezte s Stosur ellen kényelmesen végig vitte. A torna előtt kicsit "aggódtam" érte, hiszen Sydneyből kisebb sérüléssel érkezett, ám úgy látszi egyáltalán nem hátráltatja őt a játékban. Ellenfele a a nyögéseivel Sharapovával idéző fehérorosz Azarenka lesz, aki magabiztosan menetelt szintúgy, a kisebb neveket szett veszteség nélkül takarította el, ám mikor már TOP20 -as ellenfél következett, akkor már nem járt olyan olajozottan a gépezet. Az idei Azarenkara az idei teljesítményével még nagyon messze van az ideálistól, a torna előtt Dementieva ellen is belefutott egy megsemmisítő verésbe Sydneyben 0-2 (3:6,1:6), félő, hogy az éllovas ellen is ez történik meg. Serena Williams újra 100% -on pörög, ha nem jön közbe zavaró tényező (sérülésre gondolok elsősorban), akkor a tavalyi wimbledoni ütközetük eredményét várom, ahol könnyedén 2-0 (6:2,6:3) -ra diadalmaskodott Serena. Azarenka most kevés lesz, nem lesz képes felnőni a feladathoz, neki csak a sikító versenyben lesz esélye.
Eredmény: 2-1 (4:6,7:6,6:2)
Na Li - Venus Williams
(Australian Open) »»» Január 27. 02:00

tipp: Na Li +1,5 set (handicap)
odds: 1,70
office: interwetten

Serena nővérénél, Venusnál azonban korántsem érzem olyan biztosnak a továbbjutást, az amerikai helyenként meggyőző játékkal jutott tovább, de jó formáját nem tudta állandósítani, így csúszhattak be vesztett szettek is az elviekben szerényebb képességű ellenfelekkel szemben is, legutóbb az olasz Schiavone is jól ráijesztett a nyitó szettben 3:6 -al. A kínai Na Li, ha jó formában van akkor nagyon kellemetlen ellenfél, erről mesélhetne Venus is, aki a pekingi Olimpián szenvedte meg Li kellemetlen harcmodorát, az egyetlen egymás elleni meccsükön akkor a fejben higgadtabb ázsiai 2-0 (7:5,7:5) -re diadalmaskodott, most is nagy lendülettel tör előre, s ő komolyabb riválisokon is átrágta már magát, említhetem itt például az előző meccsen két szettben, viszonylag simán 2-0 (6:4,6:3) vert Wozniackit. A Williams testvérek közültehát egyértelműen venus a sebezhetőbb, nem tud egy meccsen keresztül kiegyensúlyozott teljesítményt produkálni, egy kisebb-nagyobb hullámvölgy mindig jön nála, a kínai pedig nem olyan alkat, aki nem csap le egyből az ilyen lehetőségekre. Li -től mindenképpen várok egy szettet, de akár a nagyobb meglepetést is elhozhatja, ezzel tényleg robbantva a kínai bombát ... ugyanis a négy közé akkor két versenyzőt delegálna a Föld legnépesebb országa.
Eredmény: 2-1 (2:6,7:6,7:5)
AJ Auxerre - CS Sedan
(Franciaország, Coupe de France) »»» Január 26. 19:00

tipp: a Sedan nem szerez gólt
odds: 1,90
office: unibet


Az Auxerre Guy Roux csodaedző távozása óta nem szerepelt ilyen jól, Jean Fernandez vezetésével újra jó irányba kormányozták az AJA -t, igaz védekező futballt nyújtanak, többeknek nem tetszik, ám így is ott tudnak lenni a BL pozíciós helyekért való küzdelemben. A kulcs tehát a hihetetlen kemény szívós védőmunkában rejlik, az utolsó hét tétmeccsükön mindösszesen egy gólt kaptak, a bajnokságban a listavezető Bordeauxt leszámítva messze ők kapták a legkevesebb gólt, számszerint 15 -t, s a kupában sem hazudtolják meg önmagukat, ott is rendre egy gólos mérkőzéseket jászanak. Mindent egybevetve is az Auxerre találkozóin esik a legkevesebb gól, átlagban 1,66 -os gólátlaggal. A hazaiak ma is a hátsó sorukkal érhetik el a kupa továbbjutást, ha persze ugyanúgy komolyan veszik a másodikszámú feladatukat, ahogyan eddig is. A vendégül érkező Sedan nehéz helyzetbe került a másodosztályban, jelenleg kieső pozicióban tartozkódnak, Landry Chauvin fiainak elsősorban a bajnokságra kellene koncentrálniuk, nem biztos, hogy egy kupa siker jó hatással volna a fontosabbnak számító küldetésre. A piros-zöld mezesek elsősorban ramaty idegenbeli szereplésüknek köszönhetik a korántsem bíztató helyzetüket, otthonuktól távol a Ligue 2 -ben lejátszott bajnokijukon nyeretlenek, s jóval kevesebb gólt szereznek. Úgy gondolom az első osztály egyik legjobb védelmével rendelkező Auxerre hátsó sora megoldhatatlan feladatot jelent majd a sokszor a második vonalban is csak a labdát nyomozó sedaniaknak. Tippem: 1-0
Végeredmény: 1-1 (1-1)
Marin Cilic - Andy Roddick
(Australian Open) »»» Január 26. 05:00

tipp: Roddick
odds: 1,67
office: pinnacle


Andy Roddick nagy nehézségek, s a sólyom szem remek használatával csak beverkedte magát a legjobb nyolcba. Marin Cilic is szintúgy egy maratoni öt szettest vívott Del Potroval szemben végül az ötödik szettben tudta érvényesíteni a jobb formáját. A horvát szép utat tett meg eddig is, ám jellemző rá, hogy a tornák végjátékában besokall, eddig rendre elbukta az ilyen tájt rendezett mérkőzéseit, fejben nem tudja feldolgozni a nagy lehetőséget, szerintem még mostanra sem érett meg a legnagyobb tornák megnyerésére. Ellenben Roddickkal aki tavaly Wimbledonba is bizonyította a rátermettségét, s ugyebár a legutóbbi meccsén Gonzo ellen is amikor 1-2 -ről tudott fordítani, most újra angliai formáját mutatja, tartva remek adogatásait, elbizonytalaníthatja a dalmátot, aki többször is megremegett már a szerváinál, kulcsfontosságú pillanatokban. Én a a nagyobb tapasztalattal bíró amerikai adogatókirály győzelmét várom egy négy vagy öt menetes ütközet során.
Eredmény: 3-2 (7:6,6:3,3:6,2:6,6:3)
Maria Kirilenko - Jie Zheng
(Australian Open) »»» Január 26. 03:00

tipp: Zheng
odds: 1,75
office: sportingbet


Észrevehető a kínai tenisz előretörése, főleg női ágon, Li Na és Zheng most már rendszeres résztvevője a nagy tornáknak, s egyre többször kötnek ki a végjátékoknál is, ez meg szinte páratlan, hogy két versenyzőt is delegálnak az Australian Openen a legjobb nyolc közé. Zheng ismét formába lendült, pont jókor a Grand Slam torna kezdetére, s nem is kis neveket elütvén az útból, első körben is jelentős erőket felvonultató Peng el harcolt meg szó szerint, majd Martiez Sanchez, s a nagy skalp Bartolit is három szettben múlta felül, Bondarenko ellen már két szett is elég volt, ami mutatja nagyon ott van fejben az ázsiai lány. Kirilenko az Australian Open nyitó mérkőzésén máris szenzációt szolgáltatott azzal, hogy a 2008 -as győztes Sharapovát hazaküldte, utána az elvikeben könnyebb feladatokat hozta is, Safina ellen pedig a sors segítette, a volt világelső sérülés miatt adta át a helyet Marianak. Itt azonban fontos lesz, hogy ki várja felpörgöttebb állapotban a nyolcaddöntőt, a kínai nehezebb meccs szituációkat is átélt, míg az orosz könnyedebb úton jutott el idáig. Zheng -nél nem szokott probléma lenni a fizikummal, így ahosszabb találkozói miatt sem féltem, de a meccspercek most a javára dönthetnek majd, belőtt állapotban várja Kirilenkot, az orosznak viszont ez lesz a legkeményebb ütközete, szoros szettekben, a Bondarenkohoz hasonló arányú győzelmét várom a sok futással az ellenfelét "megbolondító" Zhengnek.
Eredmény: 0-2 (1:6,3:6)

2010. január 25., hétfő

Nikolay Davydenko - Fernando Verdasco
(Australian Open) »»» Január 25. 03:00

tipp: Davydenko -1,5 set (handicap)
odds: 1,62
office: unibet


Mindkét teniszező óriási formában ütöget, ám amit az újdonsült orosz világbajnok művel az fenomenális. Sokan még most is "vesztes" játékosnak tartják, amolyan ezüstérmes típusnak, ám ezt a jelzőt már tényleg lerázta magáról az elmúlt egy év nagy sikereivel, közeledik neki is egy Grand Slam győzelem. Verdasco eddig leütötte az ellenfeleket a pályáról, mert megtehette, jelentős ellenállásba nem ütközött sem Ball (egy szettet vesztett azért az ausztrál ellen), Sergeyev vagy a legutóbbi egy szettben Koubekkel szemben. Davydenko pedig űr teniszt produkált, óriási tempót diktálva, labdái rendre oda mennek ahová akarja, teljes széltében, hosszában kihasználja a pályát, ellenfeleit szettveszteség nélkül intézte el, Kindlmann, Marchenko és a tapasztaltabb Monacot is simán verte, mindegyik ellenfelének kiosztva legalább egy 6:0 -ás szettet, a legszorosabb felvonás is 6:4 -es győzelmet hozott számára. Davydenkot most nagyon nehéz lesz megállítani, ez az ibériainak sem sikerül majd, méhg egy szetet is nehéz lesz összekaparnia, a győzelemre esélye sem lesz, Dayvdenko 3-0 vagy 3-1 sikerét várom.
Eredmény: 3-2 (6:2,7:5,4:6,6:7,6:3)

2010. január 23., szombat

Justine Henin - Yanina Wickmayer
(Australian Open) »»» Január 24. 09:00

tipp: Wickmayer +4,5 game (handicap)
odds: 1,90
office: sportingbet


Belga házirangadón találkozik a feltörekvő ifjúság az élő legendával, vagyis Wickmayer, Justine Henin -el. Érdekes kis meccs lesz az biztos, jó kis ébresztő lesz a mérkőzés. Wickmayer végigjárta a szamárlétrát, a vélt (egyáltalán nem valós) doppingesete miatt, mát a seljetező első körében pályára lépett, az ellenfeleit a földbe döngölte, az első főtáblás találkozóján hirtelen megingott Dulgheru ellen, de ott is volt ereje felállni és korrigálni. Utána Pennettat simán Erranit kisebb nehézség árán (egy tie-break vesztéssel) verte. Henin lassan tényleg visszarázódik a legjobb formájába, Dementieva verésével az esélyesek közé lépett, ám észrelehet venni, hogy fizikálisan még nagyon igénybe veszi a szervezetét a nagyobb kihagyás után ez a sorozatterhelés, nem volt véletlen a Kleybanova elleni szettvesztés sem. Ezen az összecapáson is bármi megtörténhet, de azt semmiképpen nem várom, hogy Henin gálázna a pörgősen teniszező Wickmayerrel szemben, ha ki is kap a fiatalabb belga, azt két szoros szettben teszi legalább.
Eredmény: 2-1 (7:6,1:6,6:3)
Andy Roddick - Fernando Gonzalez
(Australian Open) »»» Január 24. 09:00

tipp: Roddick -1,5 set (handicap)
odds: 1,68
office: unibet


Az amerikai ászgyár eddig a tavalyi wimbledoni formáját idézi, s nem csak adogatásaival próbál pontot elérni, játékban is sokat fejlődött, ennek köszönhető, hogy egyre több fogadójátékot szed el riválisaitól. A chilei Gonzaleznek már korántsem olyan meggyőző a játéka, a legutóbbi fordulóban a kiesés szélére sodródott Korolev ellen 1-2 -es szettállásról azonban még visszatudta kormányozni magát, s életben tartotta Australian Openes álmait. Gonzalez nem kedveli a nagy szervagyárasokat, ennek a korábbiakban is meglátszott a nyoma, Roddick -al szemben jelenleg 2-7 -es örökmérlege van, legutóbb a 2008 -as US Openen találkoztak akkor 3-0 (6:2,6:4,6:1) -re mosta le a chileit Roddick, most talán még jobb állapotban ütöget az amerikai, ismét alaposan elkaphatja a dél-amerikai grabancát. Formabéli különbségeket tekintve mindenképpen az amerikai győzelmét várom, Fernandoban nincs meg az átütőerő, amivel nyolc közé juthatna, egy nyert szettnél többet nem is nézek ki most belőle. Tippem: Roddick 3-1 -es győzelme.
Eredmény: 3-2 (6:4,3:6,4:6,7:5,6:2)
Alona Bondarenko - Jie Zheng
(Australian Open) »»» Január 24. 01:00

tipp: Bondarenko
odds: 1,65
office: interwetten


Itt is nagy küzdelem, szoros szettek várhatóak, a nagy küzdő kis kínai, Zheng s az újfent idegeit tisztába tevő ukrán szőkeség Bondarenko között. Nagy különbség kettejük között, hogy az eddigi útjuk során, ami a tizenhat közé vezetett, Zheng minden meccsén döntő szettben tudott csak továbbjutni, míg Alona még szettet sem vesztett, pedig Jankovic is ellenfele volt, ám a volt világelsőt is sima 2-0 (6:2,6:3) -al takarította el. Bondarenko nagy formába került az évkezdéssel párhuzamosan, nagyon sokáig juthat, Zheng azonban hullámzóbb teljesítményt nyújtot az utóbbi időben. Tíz napja találkoztak legutóbb egymással a hobarti döntőben, ott a hidegebb fejjel bíró ukrán, két 7:5 -ös szettel húzta be a meccsüket, s ez most is döntő lehet Bondarenko részéről, ami korábban a hisztiket eredményezte, az letisztult, s tisztábban gondolkodik éles helyzetekben. Nagyon szoros összecsapáson a végjátékokat jobban bíró Alona Bondarenko győzelmét várom.
Eredmény: 0-2 (6:7,4:6)

2010. január 22., péntek

PSV Eindhoven - NEC Nijmegen
(Hollandia, Casino Eredivisie) »»» Január 22. 20:45

tipp: a NEC nem szerez gólt
odds: 1,85
office: unibet


Az időtlen idők óta veretlen Fred Rutten tanítványok hazai pályán nyithatják a holland élvonal 19. fordulóját. Dzsudsák Balászéknak kissé sűrüsödött az utóbbi napokban a meccsprogramja, a decemberi kedvezőtle időjárás miatt egy héten belül ez már a harmadik mérkőzésük lesz. A kupában továbbjutottak, a hétközi bajnokin, nagyon nyögvenyelős futballal, de kicsempészték a Roda otthonából a három pontot, ezzel átvéve a listavezető pozíciót, igaz csak gólkülönbséggel. Ezt a nehezen megszerzett részdicsőséget nem szeretnék a Phillips gyáriak egyből visszaajándékozni, ehhez pedig annyit kell tenniük, hogy az idegenben gyengén szereplő, a kapuban Babos Gáborral felálló Nijmegent verik. A fáradtság, a sorozatterhelés azonban gondotokozhat, ezért óvatosabb taktikát várok a piros-fehér csíkosaktól, a védekezés lehet a három pont megszerzésének alapja, elől pedig bízhatnak a tankcsatárok, Kovermans, Toivonen esetleg Dzsudzsi vagy Lazovic megvillanásában, mert az majdnem biztosra vehető, hogy egy gólt valahogy bepaszíroznak a hazaiak. A PSV utolsó hat tétmeccséből, csupán a kupameccsen kapott egy gólt, idegenben a Heerenveen ellen, úgy érzem a hátsó sor ma is tartja az eddig látott szilárdságát, s kapott gól nélkül húzza be a mérkőzést. Tippem: 1-0 vagy 2-0
Végeredmény: 3-0 (1-0)
Dél-Korea - Lettország
(Barátságos válogatott mérkőzés, Malaga) »»» Január 22. 15:10

tipp: Dél-Korea
ods: 1,70
office: interwetten


Dél-Korea gőzerővel készül az elkövetkezendő tornákra, főleg a dél-afrikai világbajnokságra, ennek rendje és módja szerint Huh Jung-Moo edző fiai számos felkészülési mérkőzést játszottak, s játszani is fognak az elkövetkező napokban. Most Malagaban, semleges helyszínn fogadják a szedett-vedett lett válogatottat, Aleksandrs Starkovs kapitány a hazai bajnokságban edződők mellett, a QPR -es csapatkapitány Gorkšs szolgálata mellett, csupán az azeri ligát légiósként erősítőkre valamint a nálunk jól ismert zalaegerszegi Rudnevsre számíthat. A koreaiaknak eddig jól sikerült a spanyol edzőtábor, nyugodt körülmények mellett készülhetnek, négy napja, könnyed játékkal győzék le a finnek nemzeti tizenegyét is. Az ázsiaiak sokkal komolyabban veszik a mérkőzéseket, hiszen ők lassan célegyenesbe érnek a felkészülés terén, míg az edzőpartnereik, szinte csak válogatott barátságos "muri" meccsként tekintenek az efféle találkozókra. Úgy vélem Korea hasonlóan a hétfői megmérettetésükhöz, könnyed győzelmet aratnak az összecsapott baltiakkal szemben.
Végeredmény: 1-0 (0-0)

2010. január 21., csütörtök

Andy Roddick - Feliciano Lopez
(Australian Open) »»» Január 22. 03:00

tipp: Roddick -2,5 set (handicap)
odds: 1,77
office: 10bet


Andy Roddick (7. a világranglistán) évkezdete nagyon jól sikerült, Brisbaneben tornát nyert, Stepaneket vervén a döntőben, ot az eredmények jöttek, a mutatot játék azonban nem volt teljesen megyőző. Az Australian Openen azonban már ezzel sincsen gond, úgy látszik az amerikai tényleg tudja mikorra kell a csúcsformát időzíteni, szettveszteség nélkül döngölte földbe a jó szerváló De Bakkert, s a játékban magas színvonalon teljesítő brazil Belluccit is. Most Feliciano Lopez (46. a világranglistán) következik a sorban, s szerintem vele sem tesz kivételt Roddick, a spanyol jelenlegi formája alpján hasonló játékerőt képvisel, mint az eddigi két legyőzött. Lopeznek vannak felvillanásai, egy-egy torna alkamából, de ez most nem az ő ideje, eddig juthatott a kedvező sorsolásának következtébe, Roddickal szemben már nem lesz esélye, az amerikai ezerrel pörög, a spanyol azonban snagyon sokat bizonytalankodik, emiatt vesztett szettet Schüttler ellen is. Újabb három szettes Roddick győzelmet várok egy szoros és két sima szettben.
Eredmény: 3-1 (6:7,6:4,6:4,7:6)

2010. január 20., szerda

Fernando Verdasco - Ivan Sergeyev
(Australian Open) »»» Január 21. 09:00

tipp: 3 set lesz a métkőzésen
odds: 1,40
office: bwin


Fernando Verdasco (9. a világranglistán) csak benézett egy szettet a nyitó meccsén, pedig makulátlan kezdést vártam tőle, ám az első felvonást tie-breakben bukta az ausztrál Ball -al szemben, utána viszont biztosan hozta a győzelemhez szükséges három nyert játszmáját. Ebből is tanulva az ibériai még koncentráltabban állhat oda az ukrán meglepetés ember elleni találkozójára. Sergeyev (209. a világranglistán) még talán magát is meglepte, hogy a selejtezőből indulva, az első körös találkozóját Sela ellen nyerve eljutott idáig, ám most nem lesz számára kegyelem, ilyen kaliberű, játékossal még nem játszhatott, neki ez a szint még nagyon magas, kissé fáradt is lehet a szokatlan terhelés miatt, az ezerrel pörgő Verdasco szószerint lefogja ütni a pályáról, sima három szettes spanyol továbbjutás várható.
Eredmény: 3-0 (6:1,6:2,6:2)
Donald Young - Lleyton Hewitt
(Australian Open) »»» Január 21. 05:00

tipp: Hewitt 3-0 -ra nyer
odds: 1,57
office: 888sport


Az ausztrálok elsőszámú kedvence, Hewitt (22. a világranglistán) előtt ismét itt a nagy lehetőség, hogy alkosson valami maradandót ismételten. Az első körben ellenállást nem tűrően gázolt át az argentín ellenfelén Hocevaron 3-0 (6:1,6:2,6:3) arányban, pedig az argentín kemény pályán sem rossz játékos. A bukik szerint valamivel nehezebb feladatnak ígérkezhet az amerikaiak szinebőrű játékosa Young (195. a világranglistán) legyőzése, ám én egyáltalán nem féltem Hewittot. Az amerikai fiú túlzotan lazán, kissé nagy képűen játszik, ami játéka minőségének rovására megy, gyakran fut bele nagy arányú szett veszteségekbe, egy nüanszon elbukott, mondjuk 5:7 -es szett után. Young leginkább Challengereken edződött az elmúlt fél évben, mostani formája nem elegendő a nagyok megszorításárhoz, amúgy sem dicsekedhet undedogként eddigi múltjára. Hewitt minden tekintetben topon van ráadásul hazai közönség plusz lökést adhat ahhoz, hogy a második körben se kelljen sokat pályán töltenie, három szettes aussi siker várható.
Eredmény: 0-3 (6:7,4:6,1:6)
Grenoble - Boreaux
(Franciaország, Ligue One) »»» Január 20. 19:00

tipp: a Grenoble nem szerez gólt
odds: 1,90
office: sportngbet


Megállapíhatjuk, hogy a Laurent Blanc (nyalókás edző) vezette Bordeaux jelenleg a Ligue One legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtó együttese, a kék mezesek egyre magabiztosabb produkciót nyújtanak. Ma este a sereghajtó Grenoble várja vendégül a listavezetőt, a bosnyák edző Mehmed Baždarević irányította kiscsapat szinte lehetetlen helyzetbe került, kilátástalan futballt produkálnak, innentől a kis pontszerzésekkel sem mennek sokra, s nem éppen üdvözítő, hogy a bajnoki címvédő ellen kellene az utolsó esélyek egyikét megragadni. A bordeauxi védelem masszívságát tekintve (a legkevesebb gólt kapták) még kevesebb sanszot adhatunk a Grenoblenak, góllövőjátékos hiányában kellene rohamozni a vendégek kapuját. A Boredaux a múlt hétvégi Marseille elleni rangadón elért döntetlennel, elszórt két egységet az előnyéből, most mindenképpen szeretnék kimeríteni a megszerezhető pontok lehetőségét, ehhez pedig a korábban is látott, kiscsapatok számára áthatolhatatlan, biztos védekezéssel, elől egy-két góllal szerezhetnek újabb győzelmet. Nagy gólzáport most sem várok a bajnoktól, Gourcuffék megelékszenek a sima diadallal. Tippem: 0-1 vagy 0-2
Végeredmény: 1-3 (1-0)

2010. január 19., kedd

Justine Henine - Elena Dementieva
(Australian Open) »»» Január 20. 09:00

tipp: Dementieva
odds: 1,90
office: sportingbet


Az első igazán rangadónak nevezhető összecsapásra kerül sor a második forduló szerdai napjának késő esti mérkőzésén a Dementieva - Henin párharcban. A regnáló Olimpiai bajnoknő ismét belőtte magát, s tavalyhoz hasonlóan megnyerte a felvezető sydneyi tornát, kirobbanó formájáról ad bizonyosságot az Azarenka és a fináléban Serena Williams elleni fölényes sikere is. Clijsters mellet Demi van a topon a teljesítményeket tekintve, itt Melbourneben is fergetegesen nyitott percek alatt intézte el honfitársát Dushevinat 2-0 (6:2,6:1) arányban. Henin még a visszatérés rögös útját játja, jó úton halad, de még nem találta meg azt a játékát, amivel korábban verte az egész világot. A közepes ellenfelekkel is megküzdött, voltak bizonytalanságai, úgy érzem a TOP 10 de a TOP5 -ben levők legyőzéséhez még erősödnie kell, egy fél év után érheti utól őket. Most Dementieva minden téren előrébb jár, mindenképpen az orosz győzelmét várom, úgy is, hogy tudom a rangadó jelzőt aggatták a meccsre, igaz a neveket nézve nem véletlenül.
Eredmény: 2-0 (7:5,7:6)
James Blake - Juan Martin Del Potro
(Australian Open) »»» Január 20. 03:00

tipp: 34,5 game fölött
odds: 1,72
office: bet365


Mivel Grand Slam tornáról van szó ezért, itt egy szettet várhatok az amerikaitól, nálam nem kérdéses a győztes kiléte, de Blake (45. a világranglistán) nem az a fajta aki könnyedén adja a bőrét, a két nyert szettig menő találkozókon is rendre három szettben csúcsosodik ki a küzdelem, ráadásul látva, hogy DelPo képes volt azintén amerikai Russellel szemben is szettet veszíteni, így még biztosabb vagyok abban, hogy elérik a versenyzők a 36 game számot. Del Potro (5. a világranglistán) a Kooyong Classicon egy mérkőzést játszott Ljubicic -el szemben, ott két 6:3 -al tudta megnyerni a meccset, most Blakeel szemben tétmérkőzésen vérre menő küzdelem várható, annál rágósabb falat Blake, minthogy három szettben, rágás nélkül legyen túl rajta az argentín. Hosszú szettekben a a dél-amerikai 3-1 -es diadalát várom.
Eredmény: 2-3 (4:6,7:6,7:5,3:6,8:10)
Ivo Karlovic - Julien Benneteau
(Australian Open) »»» Január 20. 03:00

tipp: 40,5 game fölött
odds: 1,72
office: bet365


Ivo Karlovic ... ha ez a név ott van a párosításban egy három nyert szettre menő Grand Slam mérkőzésen, akkor szinte biztosra vehetjük a hoszzúra nyúló találkozót. A dalmát első fordulós Stepanek elleni küzdelme is öt szettes izgalmakban bővelkedő harcot hozott, a játékban a cseh -hez hasonlóan "ügyes" francia Benneteau is jó partner lehet egy újabb maratoni összecsapáshoz. A gall fiú az első fordulóban egy teljesen átaludt első felvonás 0:6, után hosszú, szoros szettekben végül 3-1 -el hozta a honfitársa elleni első fordulós csatát. Jellemző Benneteaura, hogy fejben nagyon ott van az éles szituációkban, s nagy seéllyel bekövetkező tie-breakben ez dönthet is a javára. A horvát adogatógyár, csak a szervájával nem tudja majd megnyerni 3-0 -ra a meccset, minimum négy szettet várok benne legalább egy 7:6 -os szettel, az pedig már bőven elég lehet a game határ átlépéséhez.
Eredmény: 3-1 (2:6,6:1,6:3,6:3)
Yanina Wickmayer - Flavia Pennetta
(Australian Open) »»» Január 20. 03:00

tipp: Wickmayer
odds: 2,00
office: expekt


Kitartok az első megérzésem mellett, a belga kislányban nagyon nagy tenisztehetség lakozik, a selejtezőt becsülettel végigküzdve jutott el a főtáblára, ahol az első szettes 1:6 után is óriásit küzdve verte a román Dulgherut, ez a siker már újra a megfelelő sínre tette, innentől kezdve jöhet az a játék amivel az előző tornákon is biztosan verte a közvetlen riválisait is. Ellenfele Pennetta nagyon kiszámíthatatlan, talán az egyik legkiszámíthatatlanabb az első 15 -ből, képes óriási sorozatokat véghezvinni, utána meg érthetetlen, nagy veréseket elszenvedni, mint múlt héten Rezai ellen Sydneyben 0-2 (3:6,0:6). Itt az első krben szintén megszenvedett az önmagát már évek óta kereső Chakvetadzeval 2-1 (6:3,3:6,6:2), ami számomra azt mutatja, hogy elvesztette az önbizalomtó duzzadó játékát, így pedig nagyon sok sebezhető pontja van a taljánnak, amit a belga ellenfele könyörtelenül kihasználhat majd, mivel nem meri majd megütni Pennetta telibe a labdákat. Eddig kétszer találkoztak, ősszel Linzben 2-0 (7:6,6:3), egy hete Aucklandben 2-0 (6:3,6:2) -re nyert Wickmayer. Én most is a nehézségeken már túljutó, s innentől felszabadultan teniszezhető flamand győzelmét várom, a kissé görcsössé váló olasszal szemben.
Eredmény: 2-0 (7:6,6:1)

2010. január 18., hétfő

Sorana Cirstea - Olivia Rogowska
(Australian Open) »»» Január 19. 04:30

tipp: 19,5 game fölött
odds: 1,90
office: unibet


A lengyel származású, de ausztrálként versenyző Rogowska (146. a világranglistán) nagyon kellemetlen ellenfél, akit a hazai publikum, plusz motivációhoz segítheti, így pedig nálánál jóval nevesebb, ranglistákon előkelőbb helyet bírtokló játékosok megszorítására is alkalmas lehet. Tavaly például a US Openen az akkor még világranglistát vezető Safinat izzasztota meg, egy döntő szettes meccsen. Most a barna fürtjeivel sokakat rabul ejtő Cirsteaval (44. a világranglistán) nyit az Australia Openen, aki a tavalyi Roland Garros robbantása óta, egyre gyengébb formát mutat, ezt az évetis meglpően gyengén kezdte, nagyon sima két szettes vereségekbe futott bele Martinez Sanchez 0-2 (4:6,3:6), Oudin 0-2 (2:6,3:6) és legutóbbHobartban Peng 0-2 (1:6,4:6) ellen is. Az ausztrál lányban nagy tehetség rejlik, de még nem mutatott meg mindent magából, a paszban levő román lányt hosszú meccsre kényszerítheti, ez a minimum amit várok, de könnyen meglepetés eredmény is születhet.
Eredmény: 2-1 (6:3,2:6,6:2)
Ryan Harrison - Janko Tipsarevic
(Australian Open) »»» Január 19. 06:30

tipp: Tipsarevic -2,5 set (handicap)
odds: 1,68
office: unibet


Az amerikai teniszutánpótlásgyár egyik alanya Harrison (341. a világranglistán), tipikus amerikai kisrác, akit apuka erőltetett a tenisz világába. Eddig nagyobb eredmények nélkül a 300-400 hely között táncol, nagyon ritkának nevezhető a szettnyerése is, nem hogy a meccs nyerések. Tipsarevic (36. a világranglistán) az egyik legharcosabb teniszező, aki ellentétben ellenfelével a nyomorúságból küzdötte fel magát, ő a szívét is kiteszi a pályára, s e mellé amég jön a nagy technikai tudása is. A szerb a Chennai -i tornán is szettveszteség nélkül jutott el az elődöntőig Moya, Dev Varman és De Bakker testén keresztül, a náluk pár kategóriával gyengébb játékerőt képviselő amerikait is szettveszteség nélkül fogja verni, két sima, s egy szorosabb szettben várom a győzelmét.
Eredmény: 0-3 (2:6,4:6,6:7)
Shenay Perry - Ana Ivanovic
(Australian Open) »»» Január 19. 01:00

tipp: Ivanovic 2-0 -ra nyer
odds: 1,50
office: expekt


Ana Ivanovic (21. a világranglistán) úgy néz túltette magát a nehézségeken, s a kis pihenő új energiákat mozgósított benne, ugyan a legjobb formájától még nagyon messze van, de újra megízlelte a győzelem ízét, sőt legutóbb Brisbane ben elődöntőbe jutott, ahol Henin állította meg három nyertes mérkőzés után. A szerb szépség most nem panaszodhat a sorsolásra a selejtezőből érkező amerikai Perryt (107. a világranglistán) kapta, aki mindig eljut a selejtezőkbl a főtáblárig, de a küszöbön utána nem tud átlépni, könnyed két szettes vereségeket szenved. Nem ismeretlenek egymás számára, korábban már háromszor randevúztak, rendre nagyon sima szerb győzelem után foghattak kezet. Ivanovic részéről egy közepes teljesítmény is elegendő lesz a szettveszteség nélküli győzelemre, nem itt fogja elpocsékolni az erejét azt még tartogatni kell a továbbiakra.
Eredmény: 0-2 (2:6,3:6)

2010. január 17., vasárnap

Rossana De Los Rios - Marion Bartoli
(Australian Open) »»» Január 18:00 07:00

tipp: 17,5 game alatt
odds: 1,86
office: unibet


A kissé molett kinézetű francia lánynál, Bartolinál (11. a világranglistán) tényleg csak az a kérdés, hogy teljesen egészséges e, ha igen akkor a végsőkig is eljuthat meglepetésre, emlékezhetünk, hogy pár éve, hogy tűnt fel a semmiből Wimbledonban, s hogyan alázta Justine Henin -t. Bartoli magabiztosan szokta hozni a 100. hely körüli ellenfelekkel megvívandó ütközeteket, a téli pihenő remélhetőleg elegendő volt minden téren a feltöltődésre, s akkor nem lesz gond a nyitó napon sem. Ellenfele a paraguayi De Los Rios (97. a világranglistán) csak-csak elevickél nagy tornáko is a rajtra, de ott a nagyobb halakkal szemben semmi esélye. Eddig kétszer találkoztak már, mindkétszer megalázó verést kapott a dél-amerikai, legutóbb tavaly a US Openen, szintén egy Grand Slam -en tehát 2-0 (6:1,6:0) -ra nyert a francia, most is adott minden, nagy torna, kemény pálya, meleg ... s nagyon sima Bartoli győzelem.
Eredmény: 0-2 (1:6,4:6)
John Isner - Andreas Seppi
(Australian Open) »»» Január 18. 07:00

tipp: Isner
odds: 1,50
office: pinnacle


Az tényleg igaz, hogy aki előző héten sokáig menetel, az a következő héten valószinűleg hamar búcsúzik. Az amerikai Isnernél azonban nem biztos , hogy érvényesül ez a tézis, ugyan sok három szettes meccset játszot Aucklandben, de nem fáradt ki annyira a szervára építő játékában, hogy az a melbourni Grand Slam -ére rámenjen. Ezzel a kellemetlen monoton teniszével, akár it is sokáigg juthat, az olasz Seppi ellen könnyedén nyerheti első körös mérkőzését. A talján Seppi nem találja a formáját, néhány villanása volt csak a tavalyi szezonban, de maradandót nem tudott alkotni, ebben az évben is, ha nevesebb ellenfelet kapott akkor szetnyerés nélkül búcsúzott, Dohában Gulbis 0-2 (4:6,5:7), Sydneyben Hewitt verte 0-2 (0:6,2:6) -ra nagyon simán. Seppi nincs olyan állapotban, hogy az idegörlő stílussal rendelkező kissé talán tompának is nevezhető amerikai ágyúgyárat megállítsa.
Eredmény: 3-2 (6:3,6:3,3:6,5:7,6:4)
Fabrice Santoro - Marin Cilic
(Australian Open) »»» Január 18. 05:00

tipp: Cilic -2,5 set (handicap)
odds: 1,45
office: betsson


Egy nagybetűs legenda valószinűleg utolsó összecsapására kerül sor az évtized első Grand Slam tornáján Melbourneben. Fabrice Santoro nagyon sok tenisz kedvelőnek okozott örömöt, így, hogy most pályára lép ő lesz az egyetlen játékos, aki 4 évtizedben szerpelelt a legjobbak között. Sajnos reális esélye nincsen a továbblépésre a horvátok fiatal szép remények előtt álló játékosa, Cilic összeszedett játékkal, szetveszteség nélkül kell, hogy verje a gall varázslót. A francia lélekben már elbúcsúzott, ez egy hirtelen ötlet volt, hogy még elindul 70. Grand Slam tornáján, így pedig nehéz lesz visszarázódni egy éles tenisz meccs légkörébe. Cilic az évet tornagyőzelemmel nyitotta Chennaiban, öt találkozón mindössze egy szettet vesztve, a francia mágus szimpla edzésekkel próbálta fitten tartani magát. Úgy érzem tisztes helytállással, de nyert szett nélkül búcsúzik Santoro, ha így lesz akkor sem róhat fel rá semmi rosszat, köszönjük Fabrice az eddigi élményeket! Bonne chance Fabrice!
Eredmény: 0-3 (5:7,5:7,3:6)
Kim Clijsters - Valerie Tetreault
(Australian Open) »»» Január 18. 03:00

tipp: 16,5 game alatt
odds: 1,86
office: unibet


Nálam a belga anyuka, Clijsters (15. a világranglistán) az Australian női egyesének esélyese Dementieva és Sharapova mellett. A tavalyi évben nem sokan hitték volna, hogy sikerül Grand Slam győzelemmel visszatérnie, ki lehet mondani Kim a Williams lányoknál egyértelműen jobb, nem jelentenek rá veszélyt, neki majd az orosz lányokkal kell megküzdenie a végső sikerért. A kezdeti ellenfelek egyszerűen semmi gondot ne jelenthetnek Clijsters számára, ahogyan az év elején a Garbin vagy Molik sem jelentett, Tetreault (134. a világranglistán) még egy fokkal gyengébb kaliberű teniszezőnek is nevezhető. A kanadai lány a selejtezőt megjárván jutott a főtáblára a kemény pályán nem túl acélos Pin, Hofmanova, Zec Peskiric triót kiütvén. A TOP50 tagjai ellen eddig sem termett baér számára, tavaly Szávay Ági is 6:2,6:4 -re verte, Safarova pedig 6:2,6:2 -re. A US Open regnáló királynőjétől, egy nagyon sima bemutatkozást várok, amolyan edzőmeccs jellegű ütögetést, a végén kb. 6:2,6:1 -es végeredménnyel.
Eredmény: 2-0 (6:0,6:4)
Mardy Fish - Andrey Golubev
(Australian Open) »»» Január 18. 03:00

tipp: 3,5 set fölött
odds: 1,52
office: betsson


Bár kétségkívül javuló formát mutat az amerikai, s ő a mérkőzés esélyese, ám annyira még nem találta meg magá, s nincs annyi ereje, hogy szimpla győzelemmel, ráadás nélkül, három szettben tudjon túljutni a tehetséges kazah srácon. Fish Sydneyben megmutatta, hogy igenis lehet bízni benne, egészen az elődöntőig menetelt, ahol a későbbi győztes ciprusi Baghdatis állította le. Golubev (131. a világranglistán) sem tétlenkedett, a kazah Hopman kupa csapatot szépen repítette előre, többek között Andreev -t és Kohlschreibert is sima két szettben intézte el. Az ázsiai fiú inkább játékban technikáss, tudása alapján egy szettre mindenképpen jónak tartom, s mint írtam már Fish (54. a világranglistán) még korántsem találta meg a sérthetetlen teniszét,benne van a hibák lehetősége. Hosszú , akár öt szettes mérkőzés is kerekedhet az összecsapásból, ez a párosítás ott van az 5 szettesélyesek között az első napon.
Eredmény: 1-3 (2:6,6:1,3:6,3:6)
Julien Benneteau - David Guez
(Australian Open) »»» Január 18. 03:00

tipp: Benneteau -1,5 set (handicap)
odds: 1,50
office: betsson


Francia háziütközetre is sor kerül az első játéknap Melbourneben. Benneteau rendre összeszedi magát a nagyobb versenyekre, s egy-két fordulókat megy a viadalokon, a Sydney -i torna is jó felvezetés lehetett, ahol három győztes találkozó után az újra ritmusba jövő Gasquet állította meg. A többség által a tavaly év végén megismert Guez Challengerken vett részt, ám a hazai ATP viadalokon bravúros eredményeket ért el, kiugró sikerét nem követte további szenzáció, áma selejtezőből való kvalifikáció is remek teljesítménynek nevezhető, az utolsó állomáson a szintén francia Roger-Vasselin -nel döntő szett 9:7 -el harcolta ki a főtáblát. A kvali harcok után kissé fáradt lehet, s most nem egy átlag képességű ellenfél vár rá, hanem egy utolsó pillanatokig küzdő Benneteau, aki minden pontért a kileheli a tüdejét. Év végén egy gála meccsen találkoztak Franciaországban, ott sima 6:2 -es szet után a másodikat elengedte Benneteau a közönség kedvéért, majd szuper tie-brekben verte Guezt. Engem meggyőzött az év elején a göndör hajú Julien, egy szett vesztés mellett biztosan kerülhet a második körbe.
Eredmény: 3-1 (0:6,6:4,7:6,7:6)
Zheng Jie - Shuai Peng
(Australian Open) »»» Január 18. 01:00

tipp: Zheng
odds: 1,53
office: pinnacle


Kínai házütközettel nyitnak a nők a hátsó pályákon, Zheng (35. a világranglistán) mintha kissé visszaeset volna az olimpia után, de most újra töltődöt volna, Hobartban Kanepit valamint a mostani ellenfelét, honfitárást Penget (46. a világranglistán) verte meggyőző fölénnyel 2-0 (6:2,6:1) -re. A játéktudásukat nézve közel egyenlőek, de fejben nem vitás, hogy a kisebb termetű, fürge lábú Zheng az erősebb, s ugyebár tudjuk aki fejben erős az a teniszben is sikeresebb, az éles helyzeteket jobban kezelő versenyzők közé artozik Zheng, míg Peng hajlamos összezuhanni különösebb ok nélkül. Peng a tavalyi év után tudott pár tornán jól szerepelni, de ő nem tud huzamosan kigyensúlyozottan teljesíteni. A Grand Slamek sem neki fekszenek a nagyobb terhet nem bírja elviselni, a versenyző alkat Zhenggel ellentétben. Ez a meccs tehát fejben fog eldőlni, amiben lényegesen erősebb a kisebb kínai, nem csodálkoznék egy hobartihoz hasonló sima verésen sem.
Eredmény: 2-1 (0:6,6:1,6:2)