2013. február 28., csütörtök

Fabio FOGNINI - Santiago GIRADO
(ATP Acapulco)   Március 1.   01:05

tipp: Fognini
odds: 1,83
office: William Hill

Az olaszokhoz képest is nagy arccal rendelkező Fognini nem az egyenletes teljesítményéről híres, ám rendre össze tud hozni egy-egy remek hetet, most Acapulco -ban próbál szerencsét. A buenos aires -i Ferrer általi nagy verés szem szegte kedvét a taljánnak, aki kihasználta a másik argentín fővárosi döntős, Wawrinka fáradtságát, s két szettben küldte további útjára a helvétet, ezen felbuzdulva pedig nagy csatában a Nalbandian -t verő Bedene -t is oldalvonalon kívülre tette. Az olasz az ilyen sikerektől képes fantasztikus, képzeletbeli szárnyakat növeszteni, ilyenkor azt hiszi a bab is hús, de ez a hihetetlen önbizalom egy darabig mindenképpen jól jön számára. A következő ellenfél a kolumbiai Giraldo, aki a két évvel ezelőttihez, de még a tavalyihoz képest is csak árnyéka önmagának. Acapulco az első helyszín, ahol két egymást követő meccset tudott nyerni, a kiöregedő félben levő Ramirez-Hidalgo -t és a portugál Sousa -t kapta el. Szoros kiegyenlített csatákban kerekedett felül, ám játéka még így is hagy kívánnivalót maga után. A bevállalós teniszét játssza, ám sok hibával, jelenlegi formáját látva Fognini közbeütései komoly fejtörést okozhatnak a sokszor azonos síkon gondolkodó kolumbiainak. Eddig háromszor találkoztak, 2-1 az európai javára, igaz egyetlen salakos meccsüket a kolumbiai nyerte két éve Kitzbühelben, ám hozzátartozik Giraldo akkor élte "fénykorát", akkor robbant be végérvényesen a köztudatba. A mai napon azolasz dominanciáját várom, a kolumbiai esetleges belehibázós játéka a vártnál könnyebb találkozót hozhat Fognini számára.
7:5,6:4

2013. február 27., szerda

Beatriz HADDAD MAIA - CZINK Melinda
(WTA Florianopolis)   Február 27.   16:45

tipp: Haddad Maia +5,5 game
odds: 1,86
office: pinnacle 

Első ízben kerül megrendezésre  - az ezen a héten zajló - Florianopolis - i WTA torna. Ez nagy nyitást jelent a női tenisz számára, hiszen eddig a férfiakat kényeztették el több CH illetve ATP versennyel Brazíliában az év folyamán, ez áttörésnek számít, hogy most már a női vonal is szerepel a WTA naptárában. Egyúttal hazai tehetségek élvonalbeli betörésére is lehetőséget nyújt. Ilyen a még szinte gyermekként teniszező 16 éves Haddad Maia is aki ifjúsági szinteken, Dél-Amerikai szinten rengeteg elismerést besöpört már, s azon van, hogy pár év alatt a felnőttek között is a legjobbak közé verekedhesse magát. Nagy tehetség, amit az eredményei is alátámasztanak, tavaly a ribeiro pretoi ITF tornát is meggyőző fölénnyel nyerte, a hazai közönség plusz motivációt jelent számára, ami extra teljesítményre sarkallhatja a tini brazilt. Az első körben is szárnyalt Beatriz, azt a Hsu -t porolta el 6:2,6:1 -re, akit két hete a mi Czink Melindánk 6:3,7:5 -re múlt felül két szorosabb szettben. Czink Melinda is egy szépen mutató skalppal érkezik a 2. fordulóba, hiszen a kazah Shvedova -t vert helyzetből fordítva, a játékán a 2. szettben hatalmasat emelve győzött le. Sokszor könnyebb esélytelenként teniszezni, most azonban egy amolyan "fekete ló" -ként aposztrofált ellenfél következik, az ilyen feladatok, főleg, ha hazai vetélytársról van szó, sokkal nehezebbnek ígérkeznek. Melinda ugyan kezd ébredezni, de a meccseit egytől-egyig szorosabb illetve döntő szettben nyerte meg, még nincs abban a passzban, amikor képes földbe gyalulni a szemben álló felet. Haddad Maia egy sokra hivatott tehetség véleményem szerint ha legyőzni nem is fogja, képes lesz kicsit megszorongatni Melinda -t.
6:1,2:6,6:7

2013. február 26., kedd

Julio-Cesar CAMPOZANO - Diego HIDALGO
(ATP Challenger Salinas)   Február 27.  01:05

tipp: Campozano 2-0 -ra nyer
odds: 1,66
office: bet365

A fővárosi quito -i mellett a salinas -i rendezvény az év legfontosabb szemcsés borítású tenisz eseménye Ecuador ban. Ilyenkor alaposan megélénkül az élet, s a jóval hátrébb sorolt helyi versenyzők is megkapják a maguk lehetőségét, hogy szép, esetlegesen meglepő eredményekkel szórakoztassák a kilátogató "Inka alattvalókat". Ennek folytán az sem csoda, hogy az első körben a mostanság remek formában ütögető, s a Davis Cup válogatottban is szerephez jutó Campozano egy szabad kártyás fiatal honfitársával Hidalgo -val mérheti össze erejét. Campozano Sao Paulo -ban Lajovic -t és Elias -t búcsúztatta a hazai közönség előtt meglóduló Clezar azonban kemény, feltörhetetlen diónak bizonyult, Buenos Aires -ben pedig megelőzvén a bajt, s gondolván erre az otthoni versenyre, feladta a Naso elleni küzdelmet. Meg volt a regenerálódásra, pihenésre a megfelelő felkészülésre az idő (10 nap állt rendelkezésre) Julio-Cesar számára, hogy újra a eredményes arcát húzza elő a "maszk tárából". A hazai közönség amúgy is motiválólag hathat számára, jobban is, mint a komolyabb eredmények híján lévő honfitárs részére. Hidalgo a 20. életévéhez közeledik, de az ITF szinteken sem tudta még átverekednie magát, nála az is nagy szó, ha CH versenyre teszi a lábát. Tavaly csupán itt Salinas -ban indult ilyen magasságokban salakos borításon, az egész évet az ITF alsóbb kategóriás versenyein szenvedte végig. Egy éve a friss Nadal verő, Horacio Zeballos oktatta két 6:2 -es szettben. Összesen öt főtáblás Challenger meccsel rendelkezik, ezeken rendre vereséget szenvedett, nagy meglepetés volna, ha a nagyobbra becsült honfitárs ellen törne meg a rossz szériája. Egyszer kemény pályán találkoztak már, szintén ecuadori helyszínen Manta -ban 6:4,6:4 -re diadalmaskodott "Campo". Ma kedvenc borításán, hasonló vagy még könnyedebb továbblépést várhatunk tőle.
7:6,3:0 -nál Hidalgo feladta a küzdelmet!

2013. február 25., hétfő

Daniel MUNOZ-DE LA NAVA - Gastao ELIAS
(ATP Delray Beach)   Február 25.   18:30

tipp: Munoz-De La Nava
odds: 1,80
office: fortunawin

Munoz-De La Nava komolyan gondolja, hogy kemény pályán is nagy sikereket érjen el. A szokásosnál hosszabb felkészülést tartott az Australian Open előtt taraflex borításon, ami ugyan az Openen még nem jelentkezett az eredményekben, úgy néz ki februárra érett be a munka gyümölcse. Több masszív, nagy adogatónak, technikás játékosnak tartott vetélytársat iktatott ki. A delray beach -i selejtezős bemutatkozása is impozánsra sikeredett, Bemelmans -nak egy 6:0 -ás szettel vette el a kedvét a további játéktól, majd az egyre jobb formába lendülő Donald Young -t is képes volt két szettben móresre tanítani. Ez több, mint biztató, s igaz a következő ellenfél a portugál Elias a tavalyi Challenger Tour Final -re is kvalifikálta magát, ám játékára jellemző a szétszórtság, képes kiemelkedő heteket produkálni, ám az első körös könnyed búcsúkat is közelről ismeri. A selejtezőből a luzitán is két sikerrel érkezik, a második körben Sweeting -et döntő szettben kapta el, ám a mérkőzésen rengeteg break lehetőséget kínált fel vetélytársának, aki ezt csak csekély számban használta ki. Munoz De la Nava sokkal konzekvensebb teljesítményt nyújt, annak is köszönheti a sikereket, hogy sokkal határozottabb, bevállalja a merész ütéseket, pedig ez korábban nem mindig volt így. Az akarati tényezőkben most nagyon jól áll a spanyol teniszező, a portugál nagy tehetség, ám szoros helyzetekben még nem tudja a maximumot kihozni magából, így a mai összecsapáson a rutinosabb, magabiztosság terén magát felpumpáló Munoz továbbjutását várom.
6:2,6:4

2013. február 23., szombat

Erik CHVOJKA - Bradley KLAHN
(ATP Delray Beach QF)   Február 23.   20:00

tipp: Klahn
odds: 1,57
office: paddypower

Újabb amerikai torna, de most már nyílt terepen! Delray Beach -en a hétvégén a selejtezőkkel kezdődnek meg a küzdelmek, ahol megannyi tehetséges amerikai hazafi is szerencsét próbál. Ilyen Klahn is, aki az utóbbi egy évben már jelezte teljesítményével, hogy masszív ATP játékos kíván lenni, s hosszabb távon a TOP100 közelében szeretne majd megragadni. A tehetsége meg van hozzá, igazán kitartó játékos, aki a tipikus gyors amerikai teniszt játssza. Az elmúlt hetekben nem volt szerencséje, Honolulun Krajicek -t és Sweeting -et is elkapta, ám a későbbi tornagyőztes japán Soeda ellen neki sem volt receptje, Dallas -ban és San Jose -ban pedig mumusa Levine akadályozta meg a menetelésben. Elég volt a pihenésből, ennél jóval több van a fiatal srácban, s most tényleg verhető ellenfelet kapott a kanadai Chvojka személyében. Chvojka igazán ITF szintekről tud szebb eredményeket felmutatni, Challenger vonulaton is csak néhány menetelést jegyezhettünk fel, idén sem találkozott számottevő versenytárssal, ha valamivel erősebb, kvalifikáltabb teniszező állt fel vele szemben akkor kikapott. Klahn -nak ez egy remek lehetőség, hogy hazai pályán végre letegyen valamit az asztalra. Chvojka egy sablon teniszt játszik, amivel nem tudja meglepni a riválisokat, ahhoz, hogy bravúr győzelmet érjen el, az kell,  hogy az ellenfél magához képest rossz napot fogjon ki, úgymond a kanadai táplálkozhasson az ellen hibáiból, amik erőt adnaka saját labdamenetek sikeres befejezéséhez is. Klahn egy  tehetséges fiatal, aki a korához képest meglepően magabiztos irányító jellegű játékkal bír. Véleményem szerint a mai nap Bradley kijön a gödörből, s megindul felfelé, a kanadain nem fogja tudni tartani a lépést az amerikai emeltebb szintjével.
1:6,3:6

2013. február 22., péntek

David FERRER - Fabio FOGNINI
(ATP Buenos Aires)   Február 22.   19:30

tipp: Ferrer -4,5 game
odds: 1,50
office: fortunawin

Az éjszaka folyamán a buenos airesi torna első kiemeltje túljutott a talán előzetesen is a legnagyobb feladatnak tűnő lépcsőfokon, nagy küzdelemben, hátrányból fordítva ütötte el a további játék lehetőségétől a hazai közönség előtt teniszező, otthon hősként tisztelt Nalbandian -t. Innentől kötelező lenne behúznia David -nak a tornagyőzelmet. A legnagyobb játékosoknak is szinte rendre van egy héten belül egy-egy küzdelmes meccse Ferrer ezt most letudta, sőt talán a folytatást nézve jól is jött ez a rakkolós meccs, kellően beüthette magát a célegyenesbe fordulván. Nalbandian nagy hőfokon kezdett, de ami nagy szó Ferru képes volt váltani, s rátenni pár lapáttal, erre pedig a derék argentínnak már nem lehetett válasza. Fognini sokszor "elalvósan" kezd, az idei éve sem egy siker sorozat eddig, s igazán komoly riválisokba sem botlott még. Pella ellen Sao Paulo -ban is egy hektikus, csapkodó meccset játszott, ahol ő húzta a rövidebbet. Itt Argentínában a maga alatt levő Garcia-Lopez, s a kiszámíthatatlan Trungelliti ellen még szoros szettekben megoldotta a feladatot, de Ferrer óriási minőségbeli ugrást fog jelenteni számára. Eddigi három összeröffenésüket egyaránt a hispán buldog nyerte, a salakos ütközetük, két és fél éve bastadban 6:3,7:5 -e lett Ferreré, most is hasonló eredmény lenne reális. Ferrer tehát egy harcos, ki-ki meccsből érkezik, ami nála felszabadítja a gátakat, s jellemző még jobb teljesítményre inspirálja, Fognini lagymatagabb, közbeütős tenisze véleményem szerint kevés lesz a formába lendülő klasszissal szemben.
6:2,6:1

2013. február 21., csütörtök

Julien BENNETEAU - Jerzy JANOWICZ
(ATP Marseille)    Február 21.   19:50

tipp: Janowicz
odds: 2,00
office: bet365

Rengeteg remek kemény pályás játékossal rendelkeznek a franciák, képviseltetik magukat az idősebb generációból, s a fiatalok is követik a tradíciókat, s rendre "beépülnek" a körfogásba. Julien Benneteau sem hazudtolja meg a gall iskolát, idén is egyenletes teljesítményt tesz le az asztalra, korához képest is gyors, nagy munkabírású teniszével az elmúlt két hétben is nagyot alkotott Montpellier -ben majd Rotterdamban. Előbbi helyszínen, hazai környezetben a barát honfitárs Gasquet, Hollandiában DelPo állította meg, de közben gyönyörű játékkal elkapta Federer -t is. Egy ilyen hosszú menetelés harmincon túl már meglátszik az emberen, s itt Marseille -ben az első körben a tehetség francia honfitárs, a 18 éves Pouille ellen már akadozott Julien gépezete, breakelte is őt a fiatal vetélytárs, s rengetegszer volt break lehetősége. Naqgyon úgy tűnik ürül a derék francia tankja, kérdés egy igazán kemény, éles vetélytárssal szemben mire lesz elég. Friss állapotban teljesen más erőviszonyokról beszélhetnénk, ám így menőnek a mai ellenfél, jelen esetben a lengyelek legújabb "csodájának" Janowicz -nak az esélyei. A lengyel fiú könnyedén mosta le Lukas Rosol -t, aki ütőerőben képes felvenni a versenyt, ám most esélye sem volt az energikusan ütögető Jano -val szemben. Benneteau frissessége, tehát hiányozhat, míg Jerzy ellenben vele fitt állapotban, frissen, nagy kedvvel ugorhat neki a csatának. Eddig még nem találkoztak, meccs szituációban még nem is érezhette meg Benneteau a lengyel bivalyerős egyben technikás játékát, ez is hátrány számára. hazai pálya is vagy oda, a kondicionális tényezők nálam a lengyel felé billentik a mérleg nyelvét. A múlt hét egyik főszereplője benne volt ennek a hétnek Janowicz lehet az egyik főhöse ...
6:7,3:6

2013. február 20., szerda

Andrea HLAVACKOVA - Heather WATSON
(WTA Memphis)   Február 20.   18:30

tipp: Watson -3,5 game
odds: 1,73
office: pinnacle

A kajla cseh szőkeségnek, Hlavackova -nak össze kellene kapnia most már magát egyesben is, ha nem akar kikerülni a TOP100 -ból. Túlságosan is a páros szereplésre koncentrálódtak az energiái, amik igaz meg is térültek, de ha egyesben is komoly céljai vannak, akkor jobban kellene elosztani a feladatokat. Idén döcög tehát a szekér, sikerült az egyik Pliskova testvért még Sydney -ben egy szoros három szettben elkapni, de Pliskováékat mostanság akárki elkaphatja, s itt az első körben a süllyesztőből kikászálódni egyszerűen képtelen Oudin -t verte szintén három szettben. A mai ellenfél a brit, Robson -on kívül másik szeme fénye, Heather Watson, ő az előbb említetteket jelenlegi formájával két-két szettben tette volna lapátra. Babos Timinek is lehetne mesélni valója, rövid időn belül ugyanis kétszer kalapálta el őt a félvér leányzó, 6:1,3:0 feladás és egy 6:2,6:3 formájában. Sokkal egyenletesebb teniszt játszik, Hlavackova -nal idén iszonyatos mennyiségű ki nem kényszerített hibát számolhatunk, amíg nem tudja egyensúlyba hozni magát, felépíteni az adogatását (Oudin 5 break lehetőségből 4 -t kihasznált!), addig TOP50 -es vetélytársakkal szemben nincs esélye felvenni a harcot. Eddig háromszor találkoztak 2-1 -re az angol vezet, az utolsó két 2011 és 2012 -es meccsüket a végén rendre nagy fölénnyel hozta le. Watson a megszokott fordulatszámon pörög, a cseh behúzta a kéziféket, innen nehéz lesz elérni a tavaly például a US Openen mutatott szintet, játék kedvet. Az angol agresszív stílusával, s Hlavackova "segítségeivel" talán a vártnál is könnyebb továbbjutást ünnepelhet majd.
6:2,0:6,3:6

2013. február 18., hétfő

Rhyne WILLIAMS -
Steve JOHNSON 
(ATP Memphis)   Február 18.   21:15

tipp: Williams
odds: 1,75
office: bwin


Az amerikai tenisz számtalan nagy adogató játékost prezentál az ATP rangosabb illetve alacsonyabb turnéira. Elég csak Isner vagy Querrey nevét említeni, de megnevezhetjük a nem is olyan rég visszavonulót fujó, de a ranglistákon még mindig 40. helyen szereplő Andy Roddick nevét is. Hasonló játék felfogást képvisel Johnson is, a múlt héten óriási csatában felültudott kerekedni a dalmátok ászgyárosán, Karlovic -on, ott egy alapos szerva párbaj alakult ki, d ezt már megszokhattuk Karlo meccsein. Nagy adogatások jellemzik a szervajátékát, s a fogadójátékokat sem idegenként kezeli, ám azt meg kell jegyezni technika terén nem a legjobbak közé sorolják. Éppen az ellenkező stílussal megáldott honfitárs törhet borsot Steve orra alá, aki atletikus alkat, sokat mozog a pályán, s a nagy adogatókat is képes megzavarni, az átlagnál több futásra késztetni, egy igazán komplex játékosról beszélhetünk az ő esetében. Idén még nem veszített fedett pályán mérkőzést, Dallasból egy tornagyőzelemmel a nyakában érkezett Memphisbe, s ami nem mellékes remek mérleggel rendelkezik a hazájabeli ellenfelekkel szemben, ebben a hónapban Austin Krajicek, Ram Rajeev, Alex Kuznetsov és a döntőben Ginepri is szépen sorban fejet hajtottak előtte. Nagy jövő előtt ál Rhyne, a játék minden elemében előre tudott lépni az utóbbi egy évben ez teljes mértékben kiül az eredményeire is. Williams a játékügyesebb fél kettejük közül, remek anticipációs készségekkel rendelkezik, véleményem szerint párszor Steve Johnson adogatását is megfogja majd. Eddig egyszer találkoztak, tavaly Charlottesville -ben három egyaránt 6:4 -es szettben kerekedett felül a két évvel fiatalabbik amcsi, most is hasonló eredményt várok, Rhyne további fedett szárnyalását.
7:6,6:4

2013. február 17., vasárnap

Viktoria AZARENKA - Serena WILLIAMS
(WTA Doha)   Február 17.   16:10

tipp: Serena Williams -2,5 game
odds: 1,64
office: pinnacle sport

Már-már szokásos párosítás. Ha Azarenka, Sharapova, Serena elindulnak egy tornán kettő szinte mindig biztosan ott van a fináléban, rendre az húzza a rövidebbet, aki az elődöntőben fut össze az amerikai "szörnyeteggel". Az Olimpián Azarenka volt a kárvallott, ezért lett csak bronzérmes Azarenka, Masha ezüstöt kapott, de nem volt kérdés akkor sem, Serena alaposan ledarálta két fő ellenlábasát. Egyszerűen félnek a szőkeségek tőle, míg serenanak ilyesfajta gondjai nincsenek, sőt azt is megfigyelhettük, hogy a csoki lánynak rendre esélytelenebb ellenfelekkel szemben vannak beremegései, amikor siettetni szeretné a befejezéseket, emlékezzünk Razzano, Wozniacki, Stephens elleni vereségére, de hozzuk ide az e heti Kvitova elleni meccset, ahol végül Kvitova hibáinak köszönhetően tovább tudott lépni. A rettegést alátámasztják az alábbi számok is. Sharapova ellen 12-2, Azarenka ellen 11-1 -re megy az amerikai, s belátható időre vissza nézve nem is tudták megverni, az orosz 2004-ben, a fehérorosz 2009 -ben kapta el Serena grabancát. Mi ez, ha nem lélekromboló? Ezen a héten magabiztosan haladt Azarenka, hasonlóan Sharapova, de egyszerűen nem képesek megbírkózni azzal a nyomással ami a másik térfélről szembe kerülnek. Igazán nagy téttel nem bír ez a finálé, nem Grand Slam döntőről beszélünk, na akkor lehetne gondja Serena -nak, ahogyan a US open döntőben is volt Azarenka ellen, itt azonban nem fog felesleges terheket pakolni magára, magától értetődő módon fogja lebombázni a pályáról Azarenka -t, mint ahogyan az a legutóbbi találkozásaik során is megtette.
7:6,2:6,6:3

2013. február 16., szombat

Daniel MUNOZ DE LA NAVA - Vasek POSPISIL
(ATP Memphis QF)   Február 16.   23:00

tipp: Pospisil
office: betsson
odds: 1,55

San Jose -ban még az elődöntőket sem játszották le, de Memphisben már a jövő hétre készülődnek, a kvalisok már hétvégén neki durálják magukat, hogy a főtáblára kerülhessenek a kiemelt nevek mellé. A selejtezőben vegyes a mezőny vannak itt salak specialisták, akik szerencsét próbálnak és vannak nagy tehetségek, akiknek a jövőben a kemény borítás hozhatja az igazán nagy sikereket. Ilyen a kanadai Vasek Pospisil is, aki egy picit háttérbe szorult Raonic megjelenésével, ám remek teljesítményre képes, nem véletlen, hogy két hete a Davis Cup -ban is számított rá a szövetségi kapitány. Nagy adogatások, precíz vonal mellé helyezett labdák, gyorsítások jellemzik játékát. Az ellenfél a spanyol Munoz de La Nava lesz, aki salakon képes a legjobbját előhúzni, igaz, hogy keményen is próbálkozik derekasan, de ezen a felszínen olyan kiemelkedő eredményeket nem tud felmutatni. Az év első nagy versenyére alaposan oda tette magát, a selejtezőben Farah, Teixeira és Mertl hármasát szettveszteség nélkül küldte haza, a főtáblán azonban balszerencséjére egy nagy adogatóba botlott Querrey személyében. Ma is a hasonló játékfelfogás okozhatja a vesztét, a gyors, rövid labdameneteket játszó riválisokkal szemben ritkán tud jól kijönni a történetből. Hátrányára válhat, hogy míg Pospisil San Jose -ból élesen érkezik, úgy ő az AUS Open óta nem szerepelt tétmérkőzésen. Véleményem szerint a felkészültebb, játékban levő kanadai, ha másban nem, rövidítésekben ledarálja az ibériait.
6:4,7:6

2013. február 15., péntek

Ipek SOYLU - Pernilla MENDESOVA
(ITF women, Sharm El Sheikh 5)   Február 15.   12:05

tipp: Soylu
odds: 2,55
office:  marathonbet


Érdemes néha kitekinteni a teniszvilág alsóbb szintjeire, hiszen itt a közeljövő esetleges csillagait követhetjük figyelemmel, ezzel felkészítvén, képezvén magunkat újabb információkat beszerezvén. A térségben ilyenkor számos ITF tornát rendeznek Sharm El Sheikh -ben is ez egyhuzamban az 5. torna.  Kemény pályán zajlanak a küzdelmek, ideális körülmények napos időjárás mellett. Már említettem számos tehetség elnidult ezen a tornán is, ilyen a törökök nagy reménysége Ipek Soylu, aki a télen is letette már névjegyét, az Istanvuli ITF tornán decemberben döntőig menetelt. Rendkívül nagy tehetségként aposztrofált játékos, igazán kemény alapütésekkel bír, kellemetlen stílussal rendelkezik, fizikálisan rendkívül jól felépített lányról van szó. Előtte a jövő a 17 évével, szépen fokozatosan felépítve remek kis teniszező lehet belőle. Az első körben szlovén és spanyol ellenfelén is rendkívül könnyedén jutott túl. A következő rivális a cseh félvér Mendesova is egészen fiatal 19. életévéhez közeledve, aki tavaly salakon próbálkozott inkább, s idén év elején gondolták edzőjével, hogy egy kemény alapozásos időszakot iktatnak be az év első két hónapjára. Eddig nem panaszkodhat a morva lány, ám inkább salakos specialista teniszezőket vert meg, ezen a tornán is két salakos románt. A török tehetség más "kasztot" képvisel, kemény ütőerejével újdonságot jelenthet a "puhább" játékosokhoz szokott Mendesova -nak, az irodák is kezdenek lassan ébredezni, s viszik lefelé a török szorzóját, én egyértelműen a boszporuszi tehetségbe mellett állnék ki, bizalmamat az ő oldalára helyezem.
6:3,6:3

2013. február 14., csütörtök

Guido PELLA - David NALBANDIAN
(ATP Sao Paulo)   Február 14.   17:50

tipp: Pella +3,5 game
odds: 1,83
office: bet365

Nagy, majd féléves kihagyás után tért vissza a teniszpályára David Nalbandian. Sao Paulo -ban nem is sikeredett könnyed játszadozással visszatérnie, a chílei Aguilar ellen alaposan döcögött a gépezett, rengeteg ki nem kényszerített, hálóba vágott labdát láthattunk a gaucho ikontól. Nagy szerencséje, hogy az ellenfele nem birkózott meg a nyomással, hogy legyőzheti a nagy David -t, pedig többször is voltak periódusai a meccsnek mikor egyértelműsíthette volna továbbjutási szándékát. Nalbandian -tól egyértelműen több kel  a folytatásban. A jelen és a jövő találkozik, két argentín honfitárs, Pella személyében jóval nagyobb játékerő érkezik, aki univerzális játékos, s minden borításon képes eredményes teniszre, nem véletlen, hogy tavaly is nyert CH versenyt salakon, sőt az év végi hasonlóan itt Sao Paulo -ban megrendezett CH Tour Final -t is megnyerte kemény borításon. Pella Fognini -vel vívott az első körben egy tipikus salakos meccset, ahol végül felül tudott kerekedni döntő szettben, s nem ingott meg a második szett elvesztése után sem. Pella pörgős játékra képes salakon is, nagyon nehéz dolga lesz Nalbandian-nak. Kiegyenlített mérkőzésre van kilátás a honfitársak között, Pella fizikális felkészültsége, az utóbbi időben játszott több meccse előnyt jelenthet, Nalbandian a rutinjával kompenzálhat, ám kérdés sikeresen, győztesen ki tud e jönni egy újabb hosszú ütközetből. Nalbandian -nak meccsekre van szüksége, hogy egy hat hónapos kihagyás után elérje a megfelelő szintet, a formaidőzítésének csúcsa egy-két hónap múlva jöhet el, akkor érheti teljesen utol magát. Addig kemény, vergődéssel teli meccsekre számíthatnak az ő érte szurkolók.
4:6,2:6

2013. február 13., szerda

Ivo KARLOVIC - Steve JOHNSON
(ATP San Jose)   Február 13.   23:35

tipp: Johnson +2 game
odds: 1,61
office: pinnacle sport

Európából a mezőny egyik része átrepült a tengerek felett, hogy a további kemény pályás feladatait az USA -ban vívhassa meg. A hazai verseny kissé kimozdította a nagy öreg óriás Karlovic -t a hullámvölgyből, a hazai közeg egy Dimitrov elleni két rövidítéses győzelmet eredményezett számára, ám jó barátja, honfitársa Dodig már túl nagy falatnak bizonyult. Nincs mese ebben a korban, csak szervákkal nem lehet nagy eredményeket elérni, ami pár éve még elégnek bizonyult az mostanra már kevés a megkopott fizikális tényezők, felkészültség mellett, egy kihagyás, s már el is veszett a dalmát számára a szett. Kérdés az utazás után, s a hazai közönség nélkülözése mellett mennyire tudja hozni az alapjátékát Karlovic, s fogadóként képes lesz e agresszívabb lenni a megszokottnál. Az idén olyanoktól kapott ki, akiket az előbbiekben csupán az adogatásaival vert volna, Gojowczyk két szettben iktatta ki Doha -ban, az ausztrál Barton három tie-breakes meccsen tudott felülkerekedni, a korábbiakban ezekből rendre Ivo került ki győztesen, ez is intő jel, az Australian Openen pedig a szintén amerikai Smyczek 3-0 -ra döngölte földbe a monumentális horvátot. San Jose -ban amúgy is jól szokott menni az amerikaiaknak, Smyczek ma már elbúcsúztatta Verdasco -t ez csak növelheti a jó kedvét Johnson -nak is, aki szintén remek szervákkal rendelkezik, s képes felvenni a vagdalkozós stílust Karlovic -al szemben. Ha kell előveheti technikásabb énjét is, hiszen arra is szükség lehet, meg lehet zavarni pár benyeséssel a dalmátot. Karlovic nincs most olyan szinten, amivel break közelbe érhet egy masszívan adogató ellenféllel szemben, idén, ha szettet nyert azt rendre rövidítésben tette meg. Az amerikainak kinéz egy nyert szett, de a biztonság érdekében az esetleges Karlo két 7:6,7:6  levédésével megfelelő a Johnson +2 game opció választása.
7:6,4:6,6:7

2013. február 12., kedd

Julien BENNETEAU - Mikael LLODRA
(ATP Rotterdam)   Február12.   13:40


tipp: Benneteau
odds: 1,90
office: pinnacle sport

A sikeres montpellier -i torna után, a hazai környezetet elhagyván Rotterdamban feszül egymásnak a két gall jó barát. Benneteau és Llodra is elődöntőig menetelt a múlt héten érdekesség, hogy két másik honfitárs állította meg őket, így ott tiszta francia elődöntőkre került sor. Llodra -ra jellemző, hogy a hazai rendezésű tornákon alaposan elkapja a fonalat, a hazai közönség eksztázisa a valós tudása sokszorosát hozza ki belőle, nem véletlen, hogy Párizsban, Montpellier -ben vagy Marseille ben vadászott le nagy skalpokat, verte meg már például Djokovic -t, múlt héten pedig Tipsarevic -t például. Egy sikeres torna után azonban hajlamos a derék francia kissé leülni, nincs meg az az atmoszféra, ami felszabadítja benne a "gátlásokat", s egyhuzamban tudja hozni a pontokat az eredményes szerva-röpte játékával. Benneteau -nál is jellemzőek ezek a motivációs tényezők, ám nem olyan mértékkel esnek latba, ő képes hamarabb regenerálódni a következő fontos eseményekre. Nagyon jól ismerik egymást a franciák, igazi jó barátok, akik számtalanszor játszottak egymással már, párszor meccseiken kalkuláltak is korábban a fogadók, ki fogja átengedni a győzelmet a másik számára ...
Most nincs helye az udvariaskodásnak nem uli-buli meccsről van szó, Benneteau jobban tud regenerálódni egy-egy hosszabb hét után ez is elősegítheti a győzelmét valamint az előbb már említett hangulati kérdések. A barátok mérlege igazságos 4-4 -t mutat, legutóbb az évet záró teremben zajló francia bajnokságon találkoztak, ahol, döntő szettben, fordítással nyert Benneteau. Llodra erre a hónapra letette azt a teljesítményt amit várni lehetett tőle, ez a hét most nem róla fog szólni, gyűjtheti az energiát a tavaszi nagyobb feladatokra. Ma is érdekes, akár döntő szettes találkozót várhatunk, de a fittebb, s kissé játék ügyesebb Benneteau mellé tenném le a voksomat.
Llodra nem vállalta a szereplést!

2013. február 11., hétfő

Ricardo MELLO - Leonardo MAYER
(ATP Challenger Sao Paulo)   Február 11.   20:00

tipp: Mayer -3 game
odds: 1,77
office: marathon

Újra Sao Paulo! Tavaly itt rendezték a Challenger Tour Fináléját kemény terepen, ide hozták a dél-amerikai Federer Tour kezdő állomását, Sharapovástól, Federerestől együtt, szilveszterkor is sor került egy taraflex borítású CH tornára, most rangos fedett salak pályás tornát rendeznek a derék szambások. A főtáblán elkezdődnek a küzdelmek, emellett még a selejtezőkben is harcolnak a feljutásért. A hazaiak kedvence Mello sokat le tett már az asztalra ám azt tudni kell számára inkább a kemény borítás jelent előnyt, salakon immel-ámmal tud meglódulni. Az idei produkcióit látva sajnos meg kell állapítani látszik játékán hogy teniszt tekintve igazán benne van a korban. Év elején szintén itt Sao Pauloban egy kemény pályás győzelem után a salakos Alund ellen szó szerint szenvedett a pályán, az első szett megnyerése után kapkodta a levegőt s onnan csak a nagy adogatásaival tudta valamennyire tartani a lépést. Nagyon látványos volt a visszaesése, ami a kondicionális problémáiból fakadtak. Azóta pályára se lépett, megvárta míg újra hozzá érkezik egy nagy torna, itt ismét elindul, ám salakon jóval kevesebb reménnyel. Ráadásul az ellenfele egy vérbeli salakos argentín, Leonardo Mayer személyében, aki agresszív típusu játékkal rendelkezik, s kiválóan tud alkalmazkodni a szemcsés tenisz adta lehetőségekhez. Legutóbb két éve Sao Leopoldoban találkoztak salakon, s ott két könnyed felvonásban 6:2,6:4 -e kerekedett felül a gaucho. Bár az argentín sem kapta el még a legjobbját az új évben, a rutinos brazil "leépülését" látva azt mondom közepes játékkal, kedvenc borításán is megoldhatja Leonardo a szettveszteség nélküli továbbjutást, a szetteket egy-egy breakkel most is eldöntheti majd!
Mayer visszalépett a szerepléstől!

2013. február 8., péntek

Olaszország - USA 
 (Fed Cup, Rimini)   Február 9.   15:00


15:00   Errani - Hampton
16:30   Vinci - Lepchenko

odds: 1,35 és 1,40   Eredő: 1,89 
office: expekt

A múlt hét végén a férfi válogatottak mutathatták meg tudásukat a Davis Cup keretein belül, egy hét elteltével a nőkön a sor a Fed kupában. Ahogyan azt korábban is írtam, még egy előzetesen kiegyenlített párharcnál is óriási szerepe van a hazai pályának, s most az olaszok esetében ez a borítás választással fokozottan érvényes. A taljánok ugyanis a salakot választották, s mint tudjuk Errani talán a legjobb ezen a felületen az igazi TOP klasszisokat leszámítva, nem véletlen, hogy tavaly számos WTA tornát nyert szemcsésen, s jutott a Roland Garroson a Sharapova elleni fináléba. Erranin a sor, hogy az első meccsen megalapozza a nyugodt folytatás lehetőségét. Az amerikaiak ennél erősebb válogatottat is kiállíthattak volna bőven, a Williams lányok és Sloane Stephens még a feltöltődésüket, pihenésüket töltik, így esett a választás Hamptonra és Lepchenko behívására egyesben. Hamptont is nagy tehetségnek kiáltották ki, egy-egy meccsen képes szenzációs játékra, de tartósan nem tudja megismételni a káprázatos produkciókat. A borítás váltással is gondjai vannak, s ugyan három éve remek mérleggel zárt mikor erőltette a salakos teniszt, ám akkor volt feljövőben, s a sikereit ITF szinteken érte el. A felnőttek között, WTA szinten jóval harmatosabb a salakos összkép, keményről hirtelen salakra váltani egy amerikainak mindig nehézséget okoz, míg Erraninak a vérében van a salakos, csúszós tenisz. Minden adott tehát az előny szerzésre, ezzel Vincinek is könnyebb dolga lehet. Lepchenko már masszívabb játékra képes salakon, ám nála is kérdés mennyire képes elsőre szemcsésen beütni magát, Vinci  -nél sem probléma a pályához való aklimatizálódás. Riminiben a 105 Stadion nevű kosár pályáján remek hangulat mellett a szurkolók is rátehetnek a lányaik teljesítményére egy lapáttal, az amúgy is favorit olasz párost egyesben is sikerhez segíthetik a kilátogatók. Az olaszok továbbjutását 1,08 odds körülire lőtték be az irodák, mindezt az első napi két egyes megnyerésével igazolhatják is a hazai lányok, s ezzel a lényeges kérdésekre is majdhogynem pontot tehetnek majd.
Errani - Hampton 6:2,6:1
Vinci - Lepchenko 6:2,4:6,5:7 

Michal PRZYSIEZNY - Farukh DUSTOV
(ATP Challenger, Bergamo)   Február 8.   16:05

tipp: Przysiezny
odds: 1,70
office: betway

Európában ezen a héten egy Challenger tornát rendeznek, Észak-Olaszországban, Bergamoban gyűltek össze a CH mezőny kemény borítást kedvelői. A csatározások már a negyeddöntőnél tartanak, a nagy adogatásokkal rendezők kerültek tovább, most már azoknak van nagy sansza elődöntős pozícióra, akik játékban is képesek magasabb színvonalat nyújtani. Ilyen párosítás a lengyel-üzbég párharc is. Przyseiezny egy technikás, nem csak a bumm jellegű teniszt játszó játékos, akit azonban nagyon befolyásolnak a mentális, érzelmi tényezők, ezért is teljesít változóan, hol hiba nélkül menetel döntőkig, máshol első körös könnyed búcsúkat szenved el. Ezen a héten szebbik arcát vette elő Gulbis -t és Minar -t is két-két szettben küldte korai utazásra, s a három sikeresen megvívott tie-break is jelzi fejben is összeszedte magát a lengyel. Dustov egy tipikusan nagy adogató, zömökebb teniszező, erős ütésekkel, aki azonban bőven el is lehet bizonytalanítani egy kis variálással, ütemváltásos tenisszel. Az előző körben a Fucsovics Marci által a hétvégén a Davis Cup keretein belül elvert Albot ellen is megszenvedett, s egy simán nyerhető meccsen kényszerült döntő szettes vagdalkozásba, ami fizikálisan is kivehetett belőle. Eddig kétszer találkoztak kemény borításon, a szabadban Dustov teremben a lengyel győzedelmeskedett. Látva Przysiezny koncentráltabb játékát, s a tegnapi produkciókat latba véve azt mondom szoros csata során a pihentebb lengyel sikerét könyvelhetjük majd el a pénteki olasz délután folyamán.
4:6,7:6,7:6

2013. február 7., csütörtök

Ivan DODIG - Ivo KARLOVIC
(ATP Zagreb)   Február 7.   20:00

tipp: Dodig
odds: 1,66
office: pinnacle sport

Mi mást is tehettek volna be a szervezők az esti program záró találkozójának, mint a dalmát házi rangadót a Dodig - Karlovic meccset. Bár Dodig is képes hihetetlen forma ingadozásokra a hazai tornára rendre kellően felszívja magát, nem véletlen, hogy két éve ő nyerte a horvát fővárosban rendezendő tornát. Az idei belépője is fergetegesre sikeredett, igen intenzív meccsen az első szettben lenyomva a pályáról Beckert a másodikban kisebb izgalmakat is szolgáltatva azzal, hogy a germán jobban oda tette magát. Karlovic csillaga az elmúlt két évben lefelé ívelő pályát fut a ranglistán is elvesztette a korábban fix TOP50 -es helyét, s már a 130. helyen szerénykedik. A nagy szerváiból még megtud élni, ám labdamenetekben a korábbinál is gyengébb, szerény fogadó pontszámot tud összehozni. Dodig remek fogadó játékos, ráadásul éppen az elmúlt két évben már elkapta a langaléta honfitársát, 2011 -ben az AUS Openen öt szettben nyomta le, tavaly Pozsonyban bírta jobban idegekkel 7:5,7:6 -al húzta le Karlovic kedvét. Dimitrov nem rendelkezett kellő koncentrációval Karlovic elleni rövidítésekben, nem volt ott fejben igazán, nem volt felkészülve az éles helyzetre, könnyedén elcsapkodta a labdákat. Ilyen fajta probléma nem zavarhatja Dodig -t, aki már megtalálta az óriás legyőzésére a receptet, hazai közönség előtt ezer fokon ég, Karlovic bajban lesz, ha egy-egy nagy adogatást megfog Ivan, s visszateszi a pályára, onnan labdamenetekben egyértelműen a fiatalabbik dalmát lesz nyeregben. Ma is szoros, az adogatójátékot előnyben részesítő játékot láthatunk, s az "élesebbnek" tűnő Dodig győzelmét várhatjuk, ezzel megőrizvén veretlenségét a derék Ivo barátja ellen.
7:6,6:7,6:3

2013. február 6., szerda

Aleksandr NEDOVYESOV - Jan-Lennard STRUFF
(ATP Challenger, Bergamo)   Február 6.   15:00

tipp: Struff -1,5 set
office: nordicbet
odds: 1,80

A német tenisz évről-évre produkálja a végelláthatatlan tehetségeit, ám többnyire azok ITF Challenger szinteken ragadnak meg. Itt van egy igazi tehetség Struff személyében, aki ugyan 22 éves elmúlt, de neki ez a pár év kellett míg fejben is tisztázni tudta magában mit is kell tennie, ha igazán nagy célokért szeretne küzdeni. Magas játékosról van szó, aki támadja a labdát, s remek adogatásokkal rendelkezik, aki nem találkozott vele azt kellemetlen meglepetés éri. Két hete Heilbronn -ban döntőzött, nála is sokat jelent a motiváció, ha van miért küzdeni akkor extra teljesítményre képes, de ha nincs, mint múlt héten egy alacsony rangú ITF tornán, képes egy 800. ranglistával rendelkezőtől is kikapni, s inkább a következő nagy feladatra koncentrálni. Most sincs gond a koncentrációval a grúz-orosz származású, de amerikaiként is jegyzett Basilashvili játékkedvét egy 6:1 -el vette el, aki utána bedobta a törölközőt, most egy hasonló mentalitású szintén az egyetemi éveit Amerikában töltő ukránnal találkozik. Nedovyesov a tavalyi év során lépett előre, amikor a CH viadalokon pár győzelemmel tette le a névjegyét, ám jelentősebb előrelépést a salakos teljesítménye hozott magával. Még keresi a tavalyi önmagát az ukrán, idén Levine és De Bakker is könnyed két szettben tette lapátra, az itteni első körben a a hazai 500. hely környékén mozgó olasz vetélytárs ellen szerezte első sikerét. Struff az egyik legígéretesebb germán tehetség, teljesen más szintet képvisel, főleg igaz ez teremben, gyors borításon, a motiváció sem hiányzik, s a tie-breakes szituációkat is remekül kezeli. A mai napon is az egyértelmű fölényéből fakadó két szettes továbbjutását várom.
6:7,4:6

2013. február 5., kedd

Tennys SANDGREN - Mischa ZVEREV
(ATP Challenger, Dallas)   Február 5.   20:00

tipp: Zverev
odds: 1,42
office: betsson

A németek egyik "legelvadultabb" játékosa, Zverev aki, ha mentálisan  jobban bírta volna a terhelést, akkor sokkal előrébb tarthatna, így azonban maradt számára a 100- 200. hely közötti táncolás. Challenger szinten képes szép menetelésekre. Nagy szervával, pontos játékkal rendelkezik, ezen a szinten szerencséjére kevesebb olyan játékos van, aki képes kibillenteni a megszokott ritmusából. Számtalan meccset bukott el tiszta nyert helyzetből a germán, egy-egy gyengébben sikerült game teljesen elborítja az agyát. Ezek a negatívumok azonban rendre a torna végjátékaiban tűnnek fel, addig nem érez különösebb terhet a vállain, nem véletlen, hogy idénről is van már egy CH fináléja, ahol Soeda ellen betlizett a fentebb említett módon, két 5:7 -es szettel. Dallasban is kinéz neki egy menetelés, gyors, "gondolkodás nélküli" játékának kedvez a benti taraflex borítás, a hipp-hopp adogatójátékai után bőven marad lehetősége egy-egy breakelésre egy gyengébb formát mutató ellenféllel szemben. Tennys Sandgren nem a legszebb napjait éli. Az új év gyengén kezdődött számára, a két "salakos" ellenfelét legyűrte, de amint kemény pályás konkurenciával találkozott (Bogomolov, Kudla) meghajolt az ellenfél előtt két-két szettekben. A tavalyi év során találkoztak Sacramneto -ban, a német könnyed 6:2,6:4 -el intézte el Tennys -t, látva gyengébb idénykezdetét az amerikainak, úgy gondolom ma is Zverev továbbjutást regisztrálhatnak a kilátogatók, a germánnak majd két kör múlva lesznek csupán gondjai mentális gyengeségeinek "köszönhetően".
3:6,6:7

2013. február 4., hétfő

Adrian UNGUR - Julien - BENNETEAU
(ATP Challenger Montpellier)   Február 5.   14:00

tipp: 19 game alatt
odds: 1,94
office: marathon

Az egyik hazai házi kedvenc egy igazi salakspecialistával küzdhet az első körben, ennél jobb sorsolást nem is álmodhatna egy előrébb rangsorolt teniszező, bár itt azért kicsit árnyaltabb a kép. Igaz, hogy a román Adrian Ungur salakon nőtte ki magát, s a szemcsésen elért kiváló eredményeinek köszönheti, hogy szépen megvetette a lábát a TOP100 környékén (most éppen a 100. pozíciót foglalja el), ám érdekesség, hogy a tavalyi évben meglepően jól szerepelt taraflex felületeken is, sőt a sao pauloi Challenger Tour final -on is döntőbe tudott kerülni, ahol döntő szettben maradt alul Pella -val szemben. Az igazság az azonban, hogy Ungur fineszesebb játékára Challenger szinten sokan nem tudnak válaszolni, de ami elég egy szinttel lejjebb az ATP magasabb vonulatain édes kevés, nem véletlen, hogy nagy volumenű eseményen nem tudott labdába rúgni a román. A formája is hullámzó keményen, hétvégén például a dánok sokadrangú, helyezetlen játékosával, Pedersen -nel szemben is öt szettes csatározásra kényszerült, ami nem a legjobb előjel Montpellier előtt. Bennetteau játéka megfelel a fedett, kemény pályás tenisz fő elemeinek, gyors, éles, eredményes teniszt játsszik a gall, aki ráadásul hálás alany, hazai közönséget kiszolgáló természetű, aki minden labdáért képes inaszakadtáig küzdeni (erre többször is ráfizetett, sajnálatos módon). Megbízható a francia a hozható meccseken nem borítja negatív irányba a papírformát, inkább ő az aki meglepetést okoz, tavaly ősszel Ferrer -t is elkapta, már elkapta Federer -t is, tavaly pedig öt szettre késztette a későbbi helvét bajnokot. Ungur játéka kevés a TOP50 -es játékosokkal szemben kemény viszonylatban, Challengereken képes még a fejlődésben levőket meglepni, de egyet fellépve már megáll a tudomány, igazán salakon lehet képes meglepetésekre. Benneteau egyenletes, megbízható teniszét várom, egy-egy break besöprésével - de ezek hozhatják egymásutánban a lendületbe kerülő francia számára a játékokat - könnyed két szettes hazai továbblépéssel.

2013. február 3., vasárnap

 Stanislas WAWRINKA - Tomas BERDYCH
(Davis Cup 2013, SWI - CZE)   Február 3.   12:15

tipp: 40 game fölött
odds: 1,75
office: pinnacle 

A tegnapi napon szemtanúi lehettünk a Davis Cup történetének leghosszabb összecsapásának. A Svájc - Csehország szombati páros ütközetén a Chiudinelli/Wawrinka - Berdych/Rosol  kettősök a végletekig élezve, fokozva a helyzetet végül 7 óra 1 perc után állapodtak meg a végeredményben. Élesen kitűnt, hogy a mai napon egymás ellen fellépésre váró Wawrinka és Berdych volta kulcsember, s bár Chiudinelli és Rosol is káprázatosat nyújtott, a két nagyobb kaliber vitte a csapatot a hátán. Wawrinka -ék több, mint tíz meccspontot hárítottak, érdekesség, hogy a végéhez közeledvén rendre Wawa adogatásainál volt meleg a pite, aztán végül Chiudinelli kettős hibája verte be a helvét páros koporsójába a szöget. Wawrinka egy óriási küzdő ezt nem csak szombaton, de az Australian Openen is megmutatta, amikor Djokovic -t alaposan megszorongatta (utólag mondhatni az volt a szerb igazi döntője) az ötödi szett 10-12 -vel. Bár nem kérdés a tegnapi vereség nem segít a harci kedv előidézésében, Stanislas nem az a fajta, aki feladná egy-egy balul elsült meccs után, ráadásul a langaléta cseh ellen remek mutatókkal rendelkezik, ebben az évtizedben két kemény pályás ütközetüket meglepően simán húzta be a svájci. Berdych fittebben, frissebben mozgott a meccs hajrájában, mint Wawa, képes volt nagy nyerőket előhúzni éles szituációban, ami valljuk be nem mindig jellemzi Tomas -t. A mai napon a tegnapi nagy csatározás folytatását várhatjuk, most szemtől szemben Wawrinka és Berdych egymásnak feszülésével. A svájcit a hazai közönség támogatása több szetten repítheti a fáradtság ellenére is, Berdych összeszedettsége a hajrában érhet többet egy esetlegesen elcsigázódói látszó ellenféllel szemben. Mindkét oldalról ott a nagy szerva is, tegnap is rengeteget vertek be az adogató udvarba. Ma is több szettes találkozó várható, ha nem is hét órás, de igazi férfias küzdelem!
3:6,4:6,6:3,6:7

2013. február 2., szombat

Monaco - Fehéroroszország (Couillard/Oger - Mirnyi/Vasilevski)
Lengyelország - Szlovénia (Fyrstenberg/Matkowski - Kavcic/Zemlja)
Románia - Dánia (Mergea/Tecau - Kromann/Nielsen)
(Davis Cup 2013)                                                          Február 2.   14:00 

tipp: Fehéroroszország, Lengyelország, Románia
odds: 1,20, 1,23, 1,35    Eredő: 1,99
office: fortunawin

A szombat a Davis Cup hétvégéken rendre a párosok küzdelmeiről szól. A kapitányok talán itt szeretik leginkább megkeverni a kártyáikat, így pontosan még a kezdés előtt egy órával sem lehet mindig tudni kik játszanak az adott válogatottaknál. Mindez azokra a csapatokra igaz, ahol nem találták még meg a bevált párosozó embereket. A fortunawin nem pontos személyeket nevez meg, hanem válogatottakat, így nem kell tartani egy-egy személy változás miatti meccs törléstől, ezért is választottam mára a csehek irodáját, s a mai programból három meccset válogattam ki, ahol a jóval esélyesebb, párosban rutinosabbnak számító felek sikerét várhatjuk!
A II. világcsoport euro/afrikai zónájában remek körülmények közepette, salakon mérkőznek a hercegségbeliek a fehéroroszokkal, várhatóan Couillard és Oger szerepel a hazaiaktól de nem kérdés a Mirnyi klasszisa által vezérelt belorusz kettős számára ( előzetesen Vasilevski lesz a partnere) nem jelenthet gondot egy másik variáció sem. Döntő fontosságú a mérkőzés, hiszen a pénteki nap után 1-1 -re állnak Mirnyi nem hagyja majd kicsúszni a kezéből a kulcsfontosságú találkozót.
A lengyelek a vártaknak megfelelően bedarálták a szlovénok két rutinosabb egyes játékosát, a párosok csatája innentől könnyedebb szórakozást is jelenthet, hiszen a nagy viadalokon edződött, sikereket elérő Fyrstenberg/Matkowski kettős számtalanszor képviselte már párban is a Davis Cup csapat színeit, Kavcic és Zemlja egyesben képesek jó teljesítményre, alkalmi kettősük nem lesz elegendő a rutinos lengyelekkel szemben.
A románok is nagy futást rendeztek az első nap, Copil és Ungur is hozta a derbijét. Hasonló a szituáció a lengyel-szlovénhez. Tecau az egyik legjobb páros játékos, s román szinten is megtalálták neki a megfelelő partnert Mergea személyében, már többször is bizonyítottak együtt. Nielsen egyesben jó játékerőt képvisel, ám a tegnapi kudarc lelohaszthatta kedvét, kérdés Kromann -al mennyire képesek megnehezíteni a hazaiak által buzdított, s egységesebbnek tűnő román párost.
MON - BLR 3:2
POL - SLO 2:3
ROM - DEN 3:0