2014. szeptember 25., csütörtök

John Millman - Marcos Baghdatis
(ATP Challenger Napa)   Szeptember 25.   23:00




tipp: Baghdatis 2-0 
odds: 1,53
office: bet365

Egy szinttel lejjebb a Challenger Touron sem áll meg az élet a US Open után. Sőt, a tengerentúlon ezen a színtéren igazán most lendülnek bele. Számos kemény pályás versenyt rendeznek, a héten a napai verseny van célkeresztbe, ahol most igazi nagyágyúk is tiszteletüket teszik.

Igazi mókamester 


Sam Querrey mellett egyértelműen a ciprusi Marcos Baghdatis lehet az érdeklődök nagy kedvence. A görög-ciprusi sztár 2006 -os emlékezetes Australian Open menetelése, döntős szereplése okán került a köztudatba, ám hasonló jelentőségű nagy sikert azóta se tudott elérni. Több sérülés is hátráltatta, idén is akadályozták kisebb frányaságok, de idén kisebb tornákon már oda tudta tenni magát, ami a jövőre nézve további szép eredményekkel kecsegtet. Igazán közönség csalogató játékos, aki mikor az eredmények elmaradtak legalább bohóckodásaival jókedvre derítette a kilátogatókat.


Challenger szinten fut a szekér  


A ciprusi kalóz esetében egy olyan játékosról beszélünk, aki tényleg élvezi a teniszt, ennek is köszönheti juniorkori világelsőségét és azt, hogy megragadt a legjobb játékosok között. A tavalyi Tennis Classicson is megtapasztalhattuk a hihetetlen versenyszellemét - leszámítva a Gála jelleget - sikerült a Tsonga, Haas, Monfils hármast maga mögé utasítania. A jelentősebb kihagyások után a nyáron három Challenger Tour versenyt is sikerült megnyernie! Nottinghamben füvön, Matosevicet verve a fináléban, Augusztusban Vancouverben Dustovot majd Aptosban Kukushkinon felülkerekedve ért csúcsra. Ami egy szinttel lejjebb megy, az viszont kevés volt a US openen, s mivel gyenge teljesítményt nem szeretett volna végig vinni Marcos így jobbnak látta a későbbi győztes Cilic elleni feladást az idei utolsó GS viadalon. A napai verseny első fordulójában az ifista amerikai bajnok Giron ellen azonban megint minden olajozottan működött, hiába ezt a szintet Baghdatis már teljesen kinőtte.

 

Más szintet képvisel az ausztrál


A második körös ellenfél az ausztrál John Millman lesz, aki pár CH viadalon már megvillantotta tudását, s főként az Ausztrál Open ideje környékén tudja motiválni magát. Idén jobbára csak ITF szinteken tudott jelentősebb eredményt elérni, a CH szint azonban ebben a szezonban neki is más szintet képvisel. Az elmúlt két évhez képest jóval kevesebb fellépése volt, így hiányzik a meccsrutin a játékából. Igazán komoly riválissal nem is találkozott. Lacko ellen év elején kapott ki döntő szettben, s az amerikai versenyeken karizmatikusabb eredménysorral rendelkező Austin Krajicek is két szettes verést osztott ki a számára.

Minden téren előrelépett


Marcos Baghdatis egy teljesen más szintet képvisel. A challenger szintre a játékba lendülés, szinten tartás, önbizalom szerzése miatt "lépett vissza". A pár éve tapasztalt csapongósabb játékának a életben való megállapodása is jót tett, hiszen az egykori szintén teniszező Caroline Spremel való házassága és csöppségük világrajötte is lenyugtatta, ami játékára jó hatással volt. Baghdatis számára ezek a CH lépcsőfokok kötelező jellegűek. Ahogyan Giron úgy az ausztrál, kemény űtő masszához tartozó Millman sem okozhat komolyabb problémát számára. Az év eleji kisebb botladozást, egyértelmű felemelkedés követte. Sikerült a játékát stabilizálnia. Nem véletlen, hogy az év első harmadát letudva, ha ki is kapott csupán magasan kvalifikált TOP játékosok ellen hajtott fejet, mint Tsonga, Wawrinka vagy Dimitrov. Sima két szettes továbblépést várhatunk a ciprusi kalóztól!

2014. szeptember 23., kedd

Go Soeda - Marinko MATOSEVIC
(ATP Kuala Lumpur)   Szeptember 24.   08:30




tipp: Matosevic
odds: 1,46
office: pinnacle sport

A tenisz élet a US Open után sem áll le. Ahogyan lenni szokott az ősz elején mind a női, mind a férfi mezőny Ázsiába teszi át a székhlyét. A fiúk most éppen Malajzia fővárosában ütköznek meg, ahol többen is nagy dobbantásra készülnek. Tavaly sikerült az attrakció akkor nagy meglepetésre a portugál Sousa diadalmaskodott, most Matosevic is hasonló nagy tettben gondolkozik.

Nagy skalpvadász


Az ausztrálok bosnyák születésű játékosa az elmúlt négy évben tudott olyan fix teljesítményt letenni az asztalra, mellyel huzamos időre bent ragadt a TOP100 -ban. Az idei évkezdése nem sikerült a legjobbra, ám a füves szezon újra bizonyította, hogy van benne spiritusz. A nottinghami CH finálé valamint a Queens Clubban megszerzett Cilic és Tsonga skalp is arról árulkodik, hogy igazán komplett játékosról van szó, mivel a TOP ellenfelek ellen nem elég csupán egy jó napot kifogni, ha leszeretné valaki győzni őket.
                                                                 Komplett játékos
A szervájára bátran támaszkodhat. Az első körben Kyrgios is szenvedett ellene, rendre röviden tudott az éles adogatásokra válaszolni a fiatal honfitársa, amelyeket kíméletlenül megölt Matosevic. De nem csak ebben az elemben kiváló, jó anticipációs készséggel rendelkezik, s a hálóhoz való felmeneteltől sem ijed meg, valamint kedveli a vonal mellé nyesett ütéseket is, melyeket rendkívül jól alkalmaz, ezzel rengeteg problémát okozva az ellenfélnek.

Elvesztette a fonalat


A japánok egykori első játékosa (Nishikori feltünése előtt) Go Soeda a Challenger Touron tornagyőzelmekkel jelentkezett, Busanból és Nanchangból is trófeával a kezében tért haza. Ám a nyáron valami megtört nála. Pár nagyon meglepő vereség is jelezte, nincsen minden rendben a felkelő nap országából érkező teniszezőnél. A US Openen a wild cardot kapó, a tenisztől már visszavonuló veterán, 37. életévébe lépő Oscar Hernandez oktatta Soedat. 6:3,6:3 -as veresége több volt, mint arcpirító. Pár kötelező siker után a bangkoki tornán a dél-koreai Chung is verte, míg Shanghaiban a nem éppen fénykorát élő Fabbiano is két szettben szomorította. Egy szó, mint száz Soeda nagyon messze van a legjobbjától.

Az előjelek Marinko mellett szólnak


Eddig két alkalommal futottak össze. Terembeli, hasonló körülmények mellett tavaly Memphisben Matosevic örülhetett, míg nyílt téren Soeda kemény három szettben vett revánsot. A jelenlegi formákat, tendenciát és az első körös Matosevictől tapasztalt koncentrált játékot látva, egyértelmű ausszi sikert vizionálok.

2014. szeptember 12., péntek

Ilya MARCHENKO - David GOFFIN
(Davis Cup World Group I Play-off)    Szeptember 12.   17:00




tipp: Goffin
odds: 1,35
office: marathonbet

A hazai pálya előnyét többször hangsúlyoztuk a Davis Cup esetében. Nos az ukránok ezen előnyt veszítették el a sajnálatos orosz-ukrán ellentét következtében kirobbanó háborús konfliktusok miatt. A biztonság érdekében a találkozót az észt fővárosban, Tallinban a a Tere Tenisz Központban rendezik meg fedett pályán.

A nyár egyik leglátványosabb menetelését, veretlen sorozatát a belga tehetség Goffin mutatta, aki hihetetlen formában ütögetett az elmúlt hónapokban. Sorozatban nyert három Challenger versenyt Scheveningen, Poznan, Tampere, majd a kitzbüheli ATP verseny megnyerésével tette fel a koronát a salakos teljesítményére. A kemény pályára való váltás sem okozott problémát, Winston Salemben öt mérkőzést nyert zsinórban, többek között Leonardo mayert és Nieminent verve. A 25 mecses győztes sorozatának Janowicz vetett véget. A remek formája a US Openen, honfitársa Desein és Joao Sousa ellen biztos három-három szettes győzelmeket eredményezett, még a teljesen más szinten ütő Dimitrovnak is képes volt egy 6:0 -ás szettet osztani, ám utána kiürült a tank.

Ezek után bőven volt ideje a belgák első számú játékosának regenerálódnia. Önbizalom terén nincs gondja, s azt is megmutatta már többször, hogy a nemzeti színekért mekkorát tud küzdeni, elég csak a kazahok elleni, Kukushkin ellen mutatott öt szettes győzelmére gondolni az év elejéről.

Az ukránok képviselője, Marchenko feljövőben van, de még nem találta meg igazi önmagát. Ennek is köszönhető, hogy bőven kiesett a TOP100 -ból. Amikor igazán kvalifikált, nagy tenisz tudással találkozott, akkor kevésnek bizonyult a rakkolós tenisze.

Goffin élete formáját mutatta az elmúlt hetekben, s bőven van még benne a tehetsége alapján. Azzal, hogy az ukránok elvesztették a tényleges hazai pálya előnyét csak javultak az amúgy is kecsegtető lehetőségei. Goffinra  jelenlegi ütőformájában a TOP100 -on kívüli rivális nem jelenthet veszélyt.
6:7,3:6,1:6

2014. szeptember 7., vasárnap

Kei NISHIKORI - Marin CILIC
(US Open 2014 Final)   Szeptember 8.   23:00




tipp: Cilic
odds: 2,18
office: unibet

A hétfői napon rendezik a US Open döntőjét, ahol nem a papírformának megefelelően várt nagy nevekkel, a megszokott "big four" -al találkozunk. 2005 után majd egy évtizedet kellett várni egy olyan Grand Slam fináléra, ahol se a szerb, a spanyol, a svájci se a skót nagy bajnok nem vesz részt a végső elszámolásnál.
Nem lehet az idei tornát az egyik legszínvonalasabb US Opennek nevezni, ennek is az eredménye, hogy Nishikori és Cilic vívja a döntőt, ám kétségtelen az összteljesítményeket tekintve tényleg megérdemelték a hétfői megjelenés lehetőségét. Ahogyan Djokovic Nishikori, úgy Federer Cilic ellen vallott kudarcot, mélyen tudásuk alatt teljesítettek a nagy nevek, kellett ehhez az ellenfél jobb játéka is, de láthattuk Djoko és Federer is főleg magát nyomta víz alá a tompa, érthetetlenül passzív magatartásával.
Élete mérkőzésére készülhet mind Cilic, mind Nishikori. Kérdés ezen tény, hogy a fináléba hivatalosak, kire milyen hatással lesz. Fergeteges, ahogyan a japán rendre túllendült a holt pontokon. Raonic, Wawrinka és Djokovic ellen is hányszor hangoztatták a riporterek, hogy mennyire látványosan szenved a japán fiú, s hogy a US Open ellőtt is sérüléssel bajlódva vett részt a washingtoni tornán, lám mégis átküzdötte magát a riválisokon. Sajátos stílusa van, lehet úgy is mondani, hogy a holt pontjaival rendre sikerült elaltatni az ellenfeleit, majd mikor elhitték az ellenfelek, hogy könnyebb dolguk lehet, akkor tudott szintet emelni és robbantva, meglepve ellenfeleit, fix kemény ritmusban ütve sikerült felülkerekednie.
Marin Cilicnek sikerült átlépnie az árnyékán. Goran Ivanisevic elhihette vele, hogy a legjobbak közé kerülhet, a GS bajnok edző óriási önbizalmat csepegtett belé ez emelheti GS bajnokká tanítványát Cilicet is. Adogatásaival sem Berdych sem Federer nem tudott mit kezdeni, s labdamenetekben sem anyátlanodott el, bátran felvette a harcot, rendre a vonalakat porolva nyervén meg a labdameneteket.
Cilic fel van készülve Nishikori "altatós" módszerére, fix adogatásokkal képes lesz a japán fiúra helyezni a nyomást, aki két öt szettes és egy négy szettes mérkőzésből érkezve jóval elcsigázottabb mentális és fizikális kondíciokkal érkezik a döntőre. Mind Wawrinka, mind Djokovic érthetetlen módon átadta akezdeményezést Nishikorinak. Véleményem szerint Cilic mindezt az előnyt nem adja majd meg az első ázisai GS döntősnek, magabiztos adogatójátékaival képes lesz felőrölni ellenfelét, s ez élete sikerét a 2014 -es US Open győzelmet érheti számára.
Tippem 3-1 -es Cilic siker

Cilic 6:3,6:3,6:3